Újévi nagy álmok

szilveszterHahó 2017, üdvözlet Menyaszörp olvasók és halló új élet! A 2017-es év számomra valami egészen új életformát kíván, hiszen itthon vagyok a kisbabámmal. Számotokra is egy új kezdet ez az év? Megtettétek már a fogadalmakat, kitűztetek célokat? Leírtátok őket? Tudtátok, hogy a leírt célok bizonyítottan többször megvalósulnak, mint amelyeket csak szóban fogadunk meg? Nálunk évek óta bevett szokás, hogy az év elején papírra vetjük a céljainkat Szabival (na jó, én írom nagy lelkesen, és kihúzok Szabiból pár célt). Mindkettőnknek lesz egy új éves fecnije a céljaival, amit gondosan összehajtogatok, majd kitűzök a bejárat melletti üzenőfalra. Az év utolsó napján elővesszük és felolvassuk, összevetjük, hogy mennyit sikerült megvalósítani. Én azt mondom, ha a fele megvalósult, az már nagyon dicséretes. Az év végi felolvasás mindig nagyon vicces, mert akadnak a kitűzött célok közt olyanok is, melyeket már rég elfelejtettünk, és egy év távlatából már nem is fontosak. Idén mindkettőnknek a lista fele valósult meg, ami az én esetemben ötöt jelent, szóval a lényeg, hogy őket véghezvittem.

  1. Új munka vagy egy gyerek – a második jött össze 🙂
  2. Nem veszekedni az év utolsó napján. Szilveszterkor rendszeresen összeveszünk azon, hogy én sokáig készülődök. Idén szilveszterkor mozdultunk ki először két napra Kolossal és a kutyával, mondanom sem kell, hogy bőrönddel mentünk, kalandos volt a készülődés, de nem vesztünk össze és nem hagytunk itthon semmit (még a virslit sem, amit eddig mindig)! Igazán büszke vagyok erre.
  3. Tudásbővítés, agyfrissítés a következő területek valamelyikén: drámapedagógia, meseterápia vagy gyerekjóga. Az utóbbi DONE! 🙂
  4. A Menyaszörp blogom fejlesztése, újítása, névváltoztatás. Nos, ez részben valósult meg. Tettem pár újítást a bloggal kapcsolatban, például felvettem a kapcsolatot más bloggerekkel, írtam és közreadtam vendégbejegyzést. Magát a külalakot és a menüt igaz, nem újítottam fel, illetve új nevet sem adtam (mert nem találom még az igazit) a blognak. Ellenben rendszeresen vezettem, minimum heti egy bejegyzéssel előrukkoltam. Megvalósult egy olyan cél, amit nem is jegyeztem fel. Az idei évben megtaláltam a stílust, melyet képvisel a Menyaszörp blog. Az írásaim eredetibbek és őszintébbek mint valaha. Nem veszem másoktól az írnivalót ( korábban sokszor külföldi cikkeket is fordítottam), hanem merészelem a saját gondolataimat felismerni és közzétenni. Szerintem jobban is vésem a szavakat egymás mellé, vagyis jártasabb lettem az írásban (nyugodtan megcáfolhatjátok, de csak halkan), és mindezeket nagy sikereknek könyvelem el.
  5. Természetes kozmetikumok gyártása. Az év végére igaz, de ez is megvalósult. Nem mondom, hogy minden kencém természetes, mert bár készítettem testápolót, arckrémet és ajakírt, mégis van még mit kísérletezni. Az arckrémemmel vagyok nagyon elégedett, őt nem cserélem le. A többi még kísérletezés alatt, ha pedig nincs időm, akkor egyszerűen használok shea- vagy kakaóvajat, olajakat a bőrömre. Sokkal tisztább és szebb a bőröm, a pattanásaim teljesen eltűntek (tipp: Az anyatej is nagyon jó bőrápolásra).

A 2016-os évben sokat foglalkoztam a célokkal, a megvalósítás rejtélyeivel, és úgy gondolom, hogy az idei évre sokkal céltudatosabb lettem. Most is tervezek írni céllistát, de nem fogom összehajtogatni, legalább is nem egy évre, hanem időnként előveszem, mondjuk havonta, és megnézem hol tartok, újra vizsgálom őket. Három kérdést fogok feltenni mindegyikkel kapcsolatban:

  • Fontos még számomra és csakis SZÁMOMRA ez a cél?
  • Milyen erőforrásaim vannak (magamban és rajtam kívül), melyek segítenek az elérésükben?
  • Mit tehetek már ma, akár a következő órában, hogy közelebb legyek a célomhoz?

Azt is megfogadom, hogy az idei céljaimat a MERJ NAGYOT ÁLMODNI és a LE A HIEDELMEKKEL, NEGATÍV GONDOLATOKKAL égisze alatt írom! A 2016-os évben valódi nagy álmok váltak valóra, melyekről igaziból álmodni sem mertem. Mi lett volna ha merek, ha jobban hiszek bennük? Olyan leszek idén, mint a mesehősök, merek nagyokat álmodni, és nem engedem, hogy bármely álmom beárnyékolja egy hiedelem vagy egy negatív gondolat. Hiedelmek például, melyekben nem hiszek:

  • Gyerek mellett majd semmire sem lesz időm
  • Nincs elég pénzem hozzá
  • A mi családunkban senkinek sem sikerült, nekem sem fog stb.

Még nincsen teljesen kész az idei listám, de ami benne lesz biztosan:

  • Eljárni babamasszázsra, babaúszásra és hordozós klubba Kolossal
  • 10 kiló leadása (egyelőre ennyi feleslegem maradt a 22-ből), és a régi vagy még jobb formám visszanyerése. Mondtam, hogy nagyot álmodok 🙂 Nem is a kilók zavarnak annyira. Sokkal inkább a merev izmaim, a fájó hátam és a nemlétező erőnlétem.
  • Félmaraton lefutása ősszel (tényleg nagyot :-))
  • Cipruson töltött pár hét szintén ősszel. Az utóbbihoz vannak még hiedelmeim, melyeket gondolatban egy nagy bunkósbottal jól seggbe vágok:
  1. Nem lesz elég pénzem! Nem igaz, már most van egy perselyem, amibe dobálom a pénzt a repülőjegyre!
  2. Kicsi babával nem lesz könnyű repülni! Ugyan már! Kolos addigra 9-10 hónapos lesz, ki beszél itt kicsi babáról?
  3. Nem lesz, ki vigyázzon a kutyára. DE LESZ!

Aztán persze egy csomó célom lesz azzal kapcsolatban, hogy babával rendszeresen tudjak mozogni, háztartást vezetni, babysittert találni, hogy Szabival néha elmehessünk kettesben valahová stb., csupa olyan dolog, mely az új életünk kialakításáról szól. Az elmúlt egy hónap alatt egyetlen célom volt őszintén szólva, hogy túléljem. Három napja érzem úgy, hogy nem fáj semmim, nem történt különösebb tragédia, kezdem hozni a régi formám, visszatért az energiám, a kedvem, és némi-némi rendszer tűnik fel az életünkben. Látom a fényt az alagút végén, menni fog az élet tovább, és lehetnek céljaim!!!

Egyébként a célokról mit gondolok? 

“Lépj feljebb egy szinttel…s ahogy ott állsz, ezen a csodálatos fennsíkon, és érzed, ahogy a szellő pajkosan ruhád ujjába bújik, csukott szemhéjadon.át is beszűrődik a nap fénye, amelynek sugarai szelíden melegítik arcodat…hallod-e milyen dallamot dúdol a szél?

…és most vedd észre, mi a nagyobb egész, amelynek te is része vagy! Milyen, nálad is nagyobb rendszer az, amely befogad és támogat téged? S egyszerűen figyelj befelé, s engedd, hogy megérkezzen egy üzenet hozzád…

NOS? MI A KÜLDETÉSED? “

(Szűcs Tibor: Nagy vagy agy! c. könyvéből)

Boldog új évet kívánok! Nagy álmokat, kevés akadályozó gondolatot!

Gabi 

Köszönöm, hogy ebben az évben is olvasol! Ha van kedved, kövess Facebook-on és Instagrammon is!

4 hozzászólás on Újévi nagy álmok

  1. Asztalos Barbi
    2017-01-04 at 07:43 (9 hónap ago)

    Szurkolok, hogy a mostani listád nagyobb hányada is megvalósuljon 🙂 Örülök, hogy Kolos mellett is hallunk rendszeresen Rólad, hiszen a pozityv hangvételű bejegyzéseidet olvasgatva a reggeli tejeskávé mellé nekem is jobban indul a napom!

    Válasz
    • menya_szorp
      2017-01-04 at 09:33 (9 hónap ago)

      Jaj de jó, összekuszált hormonjaim majdnem megkönnyeztettek attól, amit írtál 🙂

      Válasz
      • Asztalos Barbi
        2017-01-05 at 11:07 (9 hónap ago)

        Reméltem, hogy jól jön majd egy kis pozitív visszajelzés 🙂

        Válasz
        • menya_szorp
          2017-01-05 at 12:34 (9 hónap ago)

          Nagyon jól 🙂

          Válasz

Leave a Reply