Újévi lista

Nincsenek újévi fogadalmaim, de azért be szoktam lőni a fókuszpontot a következő esztendőre, és készítek fejben némi számvetést a dolgaimról. Céljaim és álmaim pedig egyébként is vannak. Szabival pár éve az a szokásunk, hogy az év első napjaiban írunk egy listát, hogy mi az, amit szeretnénk, ha teljesülne az új évben. Az év utolsó napján elővesszük az összehajtogatott listáinkat, és felolvassuk közösen. Ha a fele legalább sikerül, akkor elégedettek vagyunk magunkkal. Vicces dolog, mert az év végén mindig találunk a felsorolásban olyan elemet, amire már nem is emlékszünk, hogy szerettük volna. A legjobb ha annak ellenére mégis megvalósult.

Szeretek az éveknek címet vagy nevet adni, és a tavalyi évem az otthonteremtésé volt, ez pedig az újjászületésemé lesz – így hívom viccesen – de, mint minden vicc, ez is több, mint félig komoly! 🙂

Az elmúlt két és fél évben keveset aludtam, nem vettem magamnak ruhákat, ritkán fésülködtem és sminkeltem, nem jártam fodrásznál, kozmetikusnál, nem volt időm arcpakolásokra, körömlakkozásra, és amit igazán sajnálok, hogy a költözés óta nem figyeltem oda az étkezésünkre sem eléggé. Szabival hihetetlen kevés közös időnk maradt egymásra, a felújítás, a gyerek és az egyetem mindkettőnket teljesen lemerített, a kapcsolatunk is szorul némi megújulásra, törődésre. Aztán ebben az évben állok vissza dolgozni is, szóval az elanyásodott agysejtjeimet sem árt kicsit feltuningolni, de igaziból ez már folyamatban van.

Ugyanakkor sokat jógáztam, jobb anya lettem (vagy jobban érzem magam anyaként?), mint az előző évben és túléltem a családommal együtt egy házvásárlást, költözést és házfelújítást, szóval egy cseppet sem vagyok elégedetlen az elmúlt évemmel. Mégis a mostani év témája sokkal jobban tetszik, igazán vártam már ezt az időszakot.

A fenti tények ismeretében az én listám így néz ki:

Egészséges étkezés

A költözés óta egyre több feldolgozott és kész kaját vettem, Szabival pedig igazi édességfalók lettünk. Szerencsére egyszerre lett ebből elegünk, így január egy óta nem eszünk cukros ételeket. A terv az, hogy a cukor nem lesz a mindennapi életünk része, alkalmakkor fogyasztunk csak édességeket. Egyelőre nem tudok pozitív hatásról beszámolni, esténként idegesek vagy szomorúak vagyunk az édességmegvonástól, várjuk az öcsémék áprilisi esküvőjét (nincs közelebb ünnep), ahol arról álmodozunk, hogy ketten felfaljuk a menyasszonyi tortát. 🙂 Fel is szedtem némi zsírpárnát magamra (kilókat nem tudok mondani, nem méregetem magam már rég), és ezek cseppet sem állnak jól, meg kell szabadulnom tőlük, így estére is elfelejtem a szénhidrátot, több zöldséget és fehérjét eszem. Először fordult elő nálunk, de tegnap lejárt szavatosságú Túró Rudira bukkantam a hűtőben! Szabi azt mondta nem is tudja, hogy ennek örül-e vagy szomorú lett inkább. 🙂

Mozgás

Bár folyamatosan jógáztam, de ezek a gyakorlások sokszor hetekig csak 10-20 percesek vagy lazító jellegűek voltak. Idén többet szeretnék futni, ehhez motiváló társakra lelni. Szeretném ha több rendszer és tudatosság állna be e téren, persze ehhez nem ártana végre átaludni az éjszakákat, ami még mindig ritka jelenség nálunk. Viszont rendszeresség talán jobban lesz, Kolos kezdetben heti három délelőttöt bölcsődében tölt majd, idővel talán ötöt is. Ez a délelőttös megoldás megnyugtató számomra, és talán várom is egy kicsit. Folyton arról ábrándozom, hogy mivel töltsem az első szabadnapjaimat. Egy nap alvás, egy nap vásárlás, egy-két nap olyan dolgok intézése, ahová nem tudtam elmenni Kolossal???

Munka

Hoztam egy cseppet sem kicsi és kockázatmentes döntést. Nem megyek vissza dolgozni az állami munkámba, hanem adok magamnak egy évet, hogy felépítsem a saját vállalkozásom! Gyerekek fejlesztésével fogok foglalkozni online és személyesen. El is kezdtem ténykedni ez ügyben, és már nem sokat titkolódzom, kezdetnek bemutatom a Gyermekfejlesztő FB-oldalam! 🙂 Elsősorban beszédfejlesztő – és egyéb játékötleteket osztok meg rajta, biztosan nektek is tetszik majd, ha pici gyerekeitek vannak, akkor különösen ajánlom. Az oldal kedveléséért, megosztásokért pedig virtuális hálám is jár! 🙂

Család

Utolsó helyen, de cseppet sem utolsó sorban. Sok munkánk és stresszünk volt az elmúlt évben. Kolos egyre nagyobb, és a lehetőségek tárháza is szélesedik ezáltal. Szeretném, ha többet kirándulnánk, rövid túrákat is bevállalnánk, ha elutaznánk tavasszal Erdélybe, nyáron pedig nyaralni Ciprusra. A párkapcsolatunk érdekében több kettesben töltött perceket, órákat  szerzek majd magunknak, még több beszélgetést és jobban fogok magamra adni.

Ezek az én fókuszpontjaim 2019-ben, és ezzel azt is elárultam, hogy mely témákról írok majd idén a blogban. Köszönöm, hogy olvastok, itt vagytok, hozzátesztek! Sokat jelent nekem! Nálatok mik a fő szempontok az új évben?

Kívánok Mindenkinek Nagyon Boldog Új Esztendőt! <3

UI. : Kolos már szereti a havat, hord kesztyűt, építettünk hóembert és a nagyszülők megdobtak minket egy szánkóval. Egészen normális család lettünk! 🙂

Leave a Reply