Heti örömök

PicMonkey Collage

Leadtam a jógadogám, kismama klubban jártam és még kirándultunk is! Nyomokban,  de kezd visszatérni az energiám. A változás pedig állandó. Mióta kismama vagyok semmi sem a régi. Barátkozom az új helyzettel. Heti örömök: 

♦ Megírtam a gyerekjóga dolgozatom. Számomra ez most nagy feladat volt. A kitartásom, lelkesedésem, koncentrációm, energiám tizede a korábbiakhoz képest. Álomkórban élek, délutánonként és éjszakánként úgy alszom, hogy meg sem moccanok. Amint lehunyom a szemem az álmok mezejére lépek, és többnyire a kutya ébreszt e csipkerózsika létből. Szerintem azt szaglássza ilyenkor a fejem körül, hogy élek-e még. Amikor pedig sikerül magamhoz térnem, akkor úgy érzem hogy egy theta állapotból kellene visszatérnem, ahonnan sem kedvem, sem energiám. Innentől kezdve szinte minden történés, ami nem alvásról szól, az az utóbbi időben fáraszt. Szerintem az állapotos anya ilyenkor szokja meg a későbbi rutint. Evés, alvás, evés, alvás, evés, fürdés, alvás. Nekem ez a tökéletes napirend mostanság, így nem lesz furi a gyerekkel folytatni majd, miután megszületett. Szóval ezek után talán érthető, hogy egy harmincoldalas dogát megírni, miért is esett oly nehezemre. Mégis sikerült!!! Igaz, hogy utána két napig dupla annyit aludtam.♦

♦ Láttam ultrahangon a babát. Három hetet vártam erre. A türelmem, a hitem és a kitartásom túlszárnyalta önmagát! Az első héten azon agyaltam, hogy titokban bejelentkezem ismeretlen orvosokhoz ultrahangra, hogy megkukkolhassam minden rendben van-e, aztán pedig azon mérgelődtem, hogy miért nincsenek a 21. században önműködő ultrahang állomások??!!! Fülkéket képzelek el egymás mellett, ahol van egy monitor, hozzá csatlakozva ultrahang masinával, és bármikor a hasamra helyezhetem a zselét meg a  kis kütyüt, és már látom is a babát. Aztán úgy döntöttem, hogy nem lázadozok. Ez egy háromhetes tréning lesz a belső hitemben való bizalmam megerősödésében. Belül érzem, hogy a baba ott van, és jól van? Igen, ha rá gondolok, úgy látom, hogy vígan lubickol, és “nagy lábon” él ( kb. 4 mm lehet a talpa), és hangosan röhög azon, hogy mi a fenét izgulok. Azért az ultrahang előtti napon mentem pár kört a lakásba őrjöngve: – Látni akarom a gyerekem! Aztán láttam. Legnagyobb meglepetésemre tényleg mocorgott. Mi az hogy? Izgett-mozgott keze, lába, feje, mint aki csárdást jár máris! Vagy lehet, hogy jógázik? :-) A doki alig tudta megmérni, mert ahhoz meg kellene álljon egy pillanatra. Kis űrhajósnak nevezte! 🙂 Már értem, mitől lettem hétalvó. Valaki folyamatosan partizik a testemben, és ehhez bizonyosan az én generátorom szolgáltatja az energiát. Négy centiméter hosszt mértek, ami tízhetes ötnapos kornak felel meg, így kilenc nap múlva már mehetünk is a tizenkét hetes kombinált vizsgálatra.♦

♦ Őszintén szólva rám tört a kismama – para. Nem tudom, hogy ez létezik-e, vagy normális-e, mert igencsak kevés dolgot találok erről bárhol is. Szerintem beszélni sem nagyon illik róla, mert a gyerekvárás csupa rózsaszín felhő, csoda és gyönyör kell legyen. Én ezt a gyönyört akkor élem át, amikor az ultrahangon figyelem az űrhajós babámat, és még kb. két napig utána. Aztán a felhő mögül előbújnak a kétségek. A testem. Mi lett vele? Miért hízom ennyit? Hány kg leszek a végére? Hogy nézek így ki? Mit húzzak fel? Tetszek-e a férjemnek? Leszek-e még valaha a régi? Egyáltalán ki lettem én? Igaziból annyit foglalkoztat ez a kérdés, és keresem a helyem az új életemben, hogy írtam is róla egy új bejegyzést, amit a jövő héten fogok posztolni. ♦

♦ Mióta táppénzen vagyok sok időm marad a baráti kapcsolataim ápolására, és ez nagyon boldoggá tesz. Másodszor futottunk össze, és töltöttünk együtt egy egész délelőttöt egy régi, főiskoláról ismert barátnőmmel, aki jelenleg Angliában él, de pár hónapot itthon van a kislányával. Kb. hat évvel ezelőtt találkoztunk utoljára, és mégis sok-sok témánk akad. Olyan, mintha egy régi barátságot kapnék vissza, ajándéknak élem meg a velük eltöltött időt. Tőle is kaptam kismamanadrágokat, szóval kismamanadrágom ezennel lett elég azt hiszem. Egy dolog kihúzva a százelemű babakelengyéből 🙂 ♦

♦ Időnként úgy tűnik, hogy egy-két órára minden nap visszatér az energiám. Szerintem ez már a második trimeszter szele, ami lelkesít, hogy tartsak ki, mert hamarosan jön az a bizonyos áldott állapot rész. Szóval a héten már volt pár programom a durmoláson kívül. Jóga nidrán jártunk a Namaskar-ban egy a lombikos társammal, akivel tudjátok mindvégig egymás mellett voltunk, még a műtőben is. Hétvégén pedig egy páros esten voltunk Szabival a Hétholdházban. Ide járok a Tested meséje nevű programra időnként, amit önismereti csoportnak definiálnék, és most első alkalommal hasonló foglalkozást tartottak csak pároknak. Voltak vicces gyakorlatok, és egymásra ráhangolást segítők. Egészen új dolog ez a kapcsolatunkban, nagyon örülök, hogy Szabival átélhetek ilyesmit, és hogy egyben egyezik a gondolkodásunk: – a kapcsolatunkért folyamatosan tenni kell! A héten a négyéves évfordulónk is volt, ezért is sokat nosztalgiázom kettőnkről. A lombik sok-sok természetes és romantikus helyzetet mesterségessé tett kettőnk között. Több volt az aggódás az utóbbi időben körülöttünk, mint a meghittség. Úgy érzem, hogy ahogyan nő a baba, újra tudunk egymás felé fordulni, kettőnkre figyelni. Nagyon érdekes dolog a rajta végbemenő változásokat is megfigyelni. A férjem lassan apává válik, és ez igazán megható. Azt hiszem eddig igazán kivételesen ösztönösen jól csinálja. Beszél a babánkhoz, és próbál vele mindenhogyan kapcsolatba lépni. Különös dolog hagyni, segíteni Őt és a kisbabánkat abban, hogy közel kerüljenek egymáshoz. Ja, hogy hol kirándultunk: Zsíros-hegy. Bandukoltunk a hegyoldalon. Persze csiga lassan, meg-megállva, de mégis nagyon jól esett kimozdulni, és túrázni egy kicsit újra. Gyönyörű kilátás, sok-sok kilátórész, erdei ösvény, virágos mezők stb. Ajánlom a helyet a többi természetbolondnak is 🙂 ♦

No csak, most látom mennyit írtam. Mostanában kevesebbet sikerül a Menyaszörp blogommal is foglalkoznom, és hiányzik az írás, de mindig belealszom. Lesz ez még másképpen is. A változás szóval búcsúzom a héten. A változás folyamatos mindannyiunk életében. Néha nehéz, máskor kifejezetten szükséges. Mégis, miért nehéz néha változni vele együtt? Ha megfejtettem, én biztosan írok róla, de figyeljétek meg ti is. Mit jelent számotokra a változás? Boldog változásokkal teli szép hetet kívánok!

Gabi

1 Comment on Heti örömök

  1. Kardalus Judit
    2016-06-02 at 07:42 (3 évvel ago)

    Megint mintha csak magamat hallanám ? jó, persze, én nem ilyen szépen és költőien szoktam ? Ezt most világítottad meg nekem, hogy mennyire szeretem, ahogy a férjem beszélget a kisfiúnkkal, és számomra is teljesen új élmény, hogy félreállok…

    A változás jó dolog, de picit félelmetes is. És igen, kb csak ennyin szoktam agyalni! Alig valami…. Illetve már a gyerek beiskolázásánál tartok – nem lehet elég korán kezdeni, ugye.

    Aztán ott a várakozás része, ami türelemre nevel. Valahogy sokkal nyugodtabb lettem (hozzá tartozik a dologhoz, hogy meglehetősen fekvős terhességem van…) elviselem ezt is, pedig amúgy folyton mozogtam, a szakmáimból adódóan is. De egyre kevésbé aggódok. Ez is változás ?

    Én nem annyira tartom jónak az uh-t, a gyereknek kb olyan érzés, mint nekünk a metró érkezése. Valahányszor nézték – és engem sajna nagyon sokat néznek – nem kicsit érzem túlvizsgáltnak magamat! – mindig bebújt a legbelső sarokba, még a fejét is védte, csak hagyják már békén. És egész nap nyűgös volt miatta. Plusz nem gondolom, hogy a sok felnyúlkálás a méhszájamhoz annyira jót tenne az ottani flórának… UH és orvosok nélkül is tudom, hogy jól van ? ahogy te is ? ?

    Puszika Nektek!

    Válasz

Leave a Reply