Babanapló- tizedik hónap

A tizedik hónap ismét egy nagyobb mérföldkő egy fiúcska életében, és ami azt illeti óriási a szülőkében. Mostantól kezdve nem egy csecsemő ösztönös igényeit elégítjük ki fáradhatatlanul, hanem elkezdtünk nevelni és mintát adni. Kolosban keveredik egy nagy baba és egy pici fiúcska. Hol az egyik, hol a másik oldala mutatkozik meg jobban, de viccesen szólva – a Suttogó második részében olvastam, hogy valaki így fogalmazott- most már olyan, mint egy ember! 🙂 Inkább csak emberke. Tizedik babanapló következik.Megjelent a tudatosság és az akarat csírája az emberpalántánk életében. Folyton próbálgatja a határokat. Most, hogy elkezdte felfedezni a lakást, rájött, hogy mi minden csodadolog létezik. A “nem szabad valamit”fogalmát még nem ismeri, veszélyérzete nincs, így elég hajmeresztő és mókás dolgokat csinál. Persze van ami elsőre mókás, másodikra is érdekes, de a cuki kis rosszalkodások századik ismétlésre elég dühítőek tudnak lenni. Mi jó párszor belefutottunk ebbe a csapdába, és azóta gyakran ismétlem magamban az új korszak egyik szabályát: – Csak akkor vicces valami, ha sokadjára is az. Ha jókat derülünk azon, hogy milyen ügyesen kirámolja a kutyakaját, akkor ezzel megerősítjük ezt a tevékenységet. Csakhogy ez a cuki szokása már vagy két hónapja fennáll, mindennapos konfliktusunk tárgya, és már görcsbe rándul a gyomrom, amikor közelít a kutyakaja felé. Ugyanez a helyzet a kutyával. Ott bár nem nevettünk, ha meghúzta a lábát, hanem ijedten pattantunk fel és rohantunk oda. Aztán egyre többször csinálta, és ha odafutottunk, akár mérgesen is, Kolos nevetett rajtunk. Időbe telt, mire rájöttem, hogy az odarohanás, a sűrű “nem” mondogatás, vagy bármi hevesebb reakció is megerősítés számára. Hamar kifundálta a kis pelenkás, hogy ha azt akarom, hogy mindenki csak rám figyeljen és azonnal, akkor megyek és megmarom a kutyát. Nem csak rájött, hanem baromira tetszett is neki, hogy jól működik ez a csel. Azóta inkább használom az elterelést, és sosem reagálok hevesen. – Hagyd a kutyát, mutasd meg inkább, hogy hol a lámpa! A kutyakaját pedig egyszerűen akkor teszem le, ha elmegyünk itthonról.

Engem őszintén megijesztett ez az új felállás. Most már okosnak kell lennünk, és szabályokat kell felállítanunk, betartanunk következetesen úgy, hogy közben nem szabad a kezdeményezéseit sem letörni. Nagyon sok új feladat, amihez egyáltalán nem értünk. Rengetegszer fordulok tanácsért Szabihoz, segítsen lefektetni a szabályokat. Mit kellene hagyni, és hogyan kell nem hagyni? Ehhez a fajta neveléshez már nagyon egész embernek kell lenni, úgy érzem. Egészen új dolgokat tanulok meg magamról. Feltűnt, hogy baromira nem tudom jól kezelni az indulataimat. Ez eddig sem volt a legjobb jellemvonásom, de most már valakinek példát kell mutatnom a saját viselkedésemmel. Nincs mese, eljött az idő, amikor górcső alá kell vennünk magunkat és el kell döntenünk, hogy mit szeretnénk közvetíteni a gyerekünknek, milyen szülők is legyünk. Kezd körvonalazódni, hogy kettőnk közül én tűnök szigorúbbnak, míg Szabi az engedékeny fél. A szemléletünk szerencsére mégis hasonló, így pár irányelvben meg tudtunk egyezni, ami nagyon fontos szerintem:

  1. Elutasítjuk a testi fenyítést, a megszégyenítést, a megalázást, a zavarba hozást.
  2. A nevelés számunkra elsősorban tanítás és nem büntetés.
  3. Szeretettel nevelünk. Én hiszem, és a munkám során tapasztaltam, hogy a szeretet, a másikra való igazi odafigyelés a legjobb a nevelésben, de még a gyerekek fejlesztésében is a legnagyobb eredményeket a szeretettel való nevelés adja.

Persze ezek az elvek nem segítenek hozzá a konkrét megoldáshoz, amikor helyzet van, de mielőtt bármit cselekszem igyekszem gondolatban átfutni a listát, és megkérdezni magamtól, hogy biztosan úgy csinálom-e, ahogyan szeretném.

Aztán az eddigi szokásaink közül is pár elkezdett elavult lenni. Egyre többször kelt fel Kolos éjjel, és nem csak a fogzás miatt. Sokat forgolódott, egyáltalán nem akart a kiságyban aludni, csak velem a kanapén. Szabi volt, hogy velünk aludt, de akkor egyikünk sem tudott aludni. Nekem mintha nem lenne már annyi tejem, amennyi neki kell, ezért csűrte-csavarta a melleimet, ki-be kapta. A legkellemesebb arra ébredni, amikor álmában véletlenül ráharap. Az egyre kényelmetlenebb helyzetek éreztették velünk, hogy itt bizony változásra van szükség. Kialakítottunk olyan szokásokat, melyek mostanra nem szolgálnak, hanem akadályoznak minket. A legfőbb ilyen az volt, hogy én külön alszom Kolossal.  Éreztem, hogy Szabinak egyre rosszabbul esik a dolog, és őszintén, nekem is hiányzott, hogy vele aludjak. Közben pedig rettegtem attól, hogy véget érnek a babás-közös alvások. Hogyan fogok babaillat, fejpuszilgatás és babatalp markolászás nélkül aludni? Szabi tette fel a kérdést: – Kinek kell jobban az együtt alvás, nekem vagy Kolosnak? Csak sírni tudtam válaszul. Belül éreztem, hogy Kolosnak meg kell most már adni és tanítani azt az önállóságot, hogy a saját ágyában szunyáljon.

Még egy utolsó nehézséget említek, hogy sokat aludt napközben (délután volt, hogy három órát is), de este nagyon későn feküdt le, ezzel nekünk tényleg semmi szabadidőt nem hagyva. Egy darabig ebbe a ringbe is beszálltunk, élveztük is valahol, hogy legalább elég időnk van hármasban hétközben is, nagyokat játszottunk még fürdés után. Aztán egyre fárasztóbbak lettek ezek a késői, játékkal töltött órák.

Hirtelen szembetaláltuk magunkat egy csomó rossz szokással, melyeket mi alakítottunk így. Annyira észrevétlenül és hamar beépültek az életünkbe. A közös alvás eleinte a fogzás miatt volt, majd a betegségre fogtuk, aztán csak így maradt. A hónap végére egyértelművé kezdett válni, hogy tennünk kell valamit, mert valahogy kicsúszott a kezünk közül az irányítás, és némi változás kell, hogy az életünk könnyebb legyen mindannyiunk számára. Hogy végül mit tettünk és hogy haladunk arról a következő havi naplóban vagy egy külön bejegyzésben írok, mert már így is hosszú ez a napló.

Sokáig taglaltam a neveléssel kapcsolatos kérdéseket (mert baromi fontos és újdonság), most kitérnék a fejlődési állomásokra is.

Teljesen magától Kolos egyik napról a másikra úgy döntött, hogy darabos ételt akar enni, elég volt az uncsi pépekből. Persze csak annyi tűnt fel, hogy nem nyitotta a száját, napok óta semmit nem evett. Aztán kipróbáltam, hogy a puhára főtt zöldségeket egészben tettem elé, és heuréka, újra elkezdett enni. Azóta nagyjából ugyanazt eszi, amit mi, persze csak amit egyéves kor alatt szabad. Nem főzök neki külön, nem turmixolok, maximum kevesebb sót használok. Végül nem csak a zöldségeket szerette meg egyben, de például szeret ropogtatni. A Korpovit keksz és a teljes kiőrlésű babapiskóta beépült tag lett az étlapon.

Könnyebbség lett az is, hogy nem sír, ha eltűnök a lakásban. Most már tudja, hogy ha kimegyek a fürdőszobába, attól még ott vagyok, nem sír utánam. Időnként egészen sokáig eljátszik egyedül. Egyébként az idegenektől kicsit tart, de már nem sír. Inkább csak méricskéli őket, és egy idő után megbarátkozik. Kimondottan szereti, ha megyünk valahová, örül a buszozásnak.

Egyre ügyesebben lépked kapaszkodva. Nagyon vicces volt először látni, hogy fut a kanapé mellett. Szereti azt játszani, hogy mi belépünk a szobába, a kanapéba kapaszkodva szalad előlünk, mi pedig megfogjuk. A Jön a medve, morog a mája, izeg-mozog a gatyája mondókát mondjuk ehhez. 🙂 Imádja, ha eldugok valamit és azt meg kell keresni, de lehet vele már bújócskázni. Elbújok valahová és hívogatom, ő pedig megkeres. Az érdeklődése középpontjába kerültek a lámpák. Mindegy hol vagyunk, a lámpákat keresi, rájuk mutat. Szabival lett egy közös mutogatós játékuk. Szabi felveszi, mondja a tárgyakat, a lakás részeit, Kolos pedig mutatja, hogy hol van. Megmutatja a falon a zsiráfot, az oroszlánt, a képet, a dobozt, az ablakot, az ajtót, a kapcsolót, babakocsit, innikét, autót stb. Csak így leírva jövök rá, hogy már felsorolni sem tudom, mennyi mindent. A hónap közepén gyakran mondogatta, hogy: – ANYA, egészen jól érhetően kiabálta nekem. Azonban a hónap vége felé nem használta. A beszédében nem történt olyan nagy fejlődés, mint eddig. Amit továbbra is tökéletesen tud, az az UGATÁS, amit persze Zongtól tanult. A kis Maugli valószínűleg most azért áll a beszédfejlődésben, mert a mozgásé és a felfedezésé a főszerep. Egyszerűen sok a dolga, nem ér rá társalogni. Továbbra is kedveli a könyveit, a dalokat, a hangszereket.

Szerintem Kolos igaziból ebben a hónapban ült fel. Előbb állt és állásól gyakran láttam lehuppanni, de a földön felülni csak mostanában.

Kedvenc játékok: kuka, wc, doboz, felmosó, szappan, harmonika, szintetizátor, furulya, labda.

Szerettük, hogy egyre jobban kifejezi az érzelmeit. Szoktuk látni szégyenlősnek, huncutnak, dühösnek. Ha én sírok, akkor ő is sír vagy elkedvetlenedik. A szeretetét is kimutatja felénk, bújik hozzánk, átfogja a nyakunkat, ezt imádjuk. Pusziadásra nem tudjuk rávenni. Tuti majd ha lesz csaja mindig panaszkodni fog, hogy nem puszilja eleget :-).

A hónap meglepetése: Megérkezett a negyedik fogacska is, valamint fotózkodtunk is októberben egyet. Szabi ugye fotós is, így egészen egyszerűen összehozzuk az ilyen alkalmakat. Az e havi babanapló képeit könnyű volt így összeválogatni. 🙂

Köszönöm, hogy olvastál! Remélem tetszett ez a napló és a képek. A következő havi összefoglaló azért lesz érdekes, mert az első szülinappal zárul :-).

 

Leave a Reply