Top 5 hisztiok

Kolosunk több, mint egy hónapja koptatja a bölcsőde lépcsőit, ám a kezdeti zökkenőmentes beszokás (a bölcsis nők szerint az volt), és a mintagyerek (szintén a bölcsis nők hívták így) imidzs erősen leomlóban éppen. Azt gondoltam, hogy nálunk nem lesz holtpont, nem fog elfáradni, hiszen csak heti három délelőttről van szó. Hát nem így lett. Az első három héten minden délben ilyen csilingelő szavakat hallottam a kisfiamról: – Ó, Kolos egy mintagyerek! Bár minden gyerek ilyen lenne! Egy szava sincs, egész nap eljátszik, mindent megeszik. Az utóbbi két hétben ennek a szöges ellentéte. Reggel sírások, az ajtóban úgy kell leszedni rólam, és délben ezeket hallom:  – Sokat sírt. Hisztirohama volt. Kiabált velünk. Egész nap beszélt. Meg kell hagyni, kemény akarata van. Nem ette meg az ebédet. Valami nem okés, nem volt jó kedve. Nyugi, ez csak neked szól!

Itthon mindeközben sűrűsödnek a hisztirohamok, és a kevéske átaludt éjszakáknak már csak a halovány emléke él a fejemben. Ismét csak velem alszik el, éjjel mellém jön, van, hogy kétóránként kel, vagy nem tud visszaaludni, és érzem, hogy retteg a tőlem való elválástól. 

Szülőként nagyon nehéz eldönteni, hogy ezzel a bölcsis dologgal, és esetleg a túl korai elválással, életre szóló sebeket szerzünk-e a gyerekünknek, vagy az elválás megélésének ez a természetes módja, amin át kell esni, és ettől lesz ő erősebb, életrevalóbb. Én úgy érzem, és ez nem kutatáson alapuló tény, hogy a kétéves gyerekek nagy többsége nem érett még a közösségi nevelésre, és talán Kolosunk is idetartozik. Közben persze így tudok fokozatosan visszaállni a munkába, ami értünk és érte is van, ezért a három délelőttel tovább próbálkozunk, és mellette a közösen töltött időben igyekszünk őt feltölteni, hogy a nehéz percek könnyebbek legyenek számára.Még őszintén reménykedem, hogy egy holtpontról van szó, és nem állandósult állapotról. Két hete úgy telik egy hetünk, hogy szerdától péntekig bölcsibe van Kolos, nehéz délutánok, és éjszakák követik, aztán szombaton és vasárnap kiőrjöngi magából különböző formában az elmúlt három napot. Keddre ismét a kiegyensúlyozott és boldog gyermekünk él velünk, majd szerdától kezdődik minden elölről. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy én a rossz napjain megyek kialvatlanul, és nem éppen emelkedett lelki állapotban újra dolgozni, és így a munkába visszaállásról semmi idillit nem tudok írni. Elképzelni sem tudom komolyabb agyi megerőltetés és lelki megrázkódtatás nélkül, hogy hogyan csinálják azok a szülők és gyerekei ezt az egészet, akik heti öt nap, nyolc órában dolgoznak. Pedig csinálják, elég sokan is, és az ő gyerekeik mintha nem is sírnának reggelente, ami nem növeli a témában a szülői önbizalmam.

Nem akartam ennyit panaszt ideeregetni, hanem viccesen feszültséget oltani terveztem azzal, hogy megírom, hogy a hisztik amellett, hogy kiborítóak és leginkább szomorúak számunkra, néha meg is mosolyogtatnak minket. Van pár kedvenc hisztitéma, mely az elmúlt hetekben elhagyta Kolos száját. Ezek szerintem olyankor keletkeznek, amikor ki kell adja magából a feszültséget, de jobb ok hirtelen nem jut eszébe. Én viszont szeretnék egy-kettőre örökre emlékezni, hogy amikor nagy lesz, és elmesélem neki, együtt nevethessünk rajta!

Jöjjön a top 5 hisztitéma

Amikor valamit nem tud megcsinálni, de nem is engedi, hogy segítsünk.

Ilyen a joghurt kinyitása, a kabát cipzározása, a beszállás az autóba, a müzli kibontása, bizonyos cipők és kabátok levétele. Eleinte eléggé lefagytam ezektől a helyzetektől, mondván, most mégis mi a szent szöszt csináljak, de aztán rájöttem, hogy hogyan kell okos lány módján segíteni is meg nem is. Állni kell, biztatni, óvatosan ötleteket adni, hogy hogyan lehetne másképpen csinálni, majd ha tényleg nem sikerül, megvárni a végső kiborulást, vigasztalni, és nyugtázni, hogy legközelebb biztosan menni fog!

Tegyem vissza szutyit az orrába!

Van olyan, – ha nem sért komolyabb érdekeket és személyes biztonságot – hogy inkább megcsináljuk, amit kér csak ne hisztizzen. Ez nem az volt! Szutyi maradt kint, a gyerek hisztizett a földön. 🙂

Mert ő nem kutya, hanem gyerek!

Itt az jött be kezelésképpen, hogy ölünkbe vettük és vigasztaltuk kettős erőkkel. Végül is érthető a fájdalma. Nem kutyának lenni szar! Felsoroltunk jó pár silány indokot, hogy miért jobb kétlábú kisfiúként élni. Például, mert tud kirakózni, építeni, autózni, vezetni stb.

Mert nem vettem ki a bölcsődei kukából egy hámikát!

Szerinte én előtte való nap odadobtam egy hamikáját, és ma pont arra vágyott. Egy papírt dobtam ki egyébként, kaját nagyon ritkán dobunk ki, ilyet nem is nagyon láthatott tőlünk. Vannak olyan hisztik, amikre nincsenek észérvek. Itt egyszerűen felkaptam a rúgkapáló gyerekem, és betettem a kocsiba, még mielőtt az összes bőr lesült a képemről a kint ácsorgó bölcsődei személyzet előtt.

Vegyem ki a babgulyásból a gulyást!

Megtettem. Egy merőkanál segítségével nyomatékosan kimertem a tányérjából egy részt, ami a gulyás volt természetesen. Hiszti megoldva, sírás befejezve, gyerek evett csak babot. Így kell ezt kérem csinálni! 🙂

Vajon meddig nő ez a lista? Mennyi idősen lesz vége? Nektek van bevált hisztikezelő módszeretek? Listátok? 🙂

Köszi, hogy olvastátok az enyémet!

Leave a Reply