Ti hogy bírjátok?

Na jó, ezzel a Tündérlala fiúval annyira a tél sem rossz 🙂

Most komolyan, ti hogy bírjátok ki, hogy ismét tél van? Nekem éppen olyan jólesik, mint egy vakbélgyulladás. Szabi szerint örüljünk, mert ennél már csak melegebb lesz. Ezt hívják abszolút pozitív hozzáállásnak. Jelentem, engem nem vigasztal. 🙂

Egyébként tényleg minden rosszban van valami jó, jókat alszom és gyakran. Mozgalmas hosszú hétvégénk volt. Ismét utaztunk, családoztunk, sőt még egyet wellnesseztünk is. Kolos jól viselte az utat és a kiruccanást is, nagyon boldog volt, imádtam. Szabit itthon kellett hagyjuk tanulni, így Telekocsival utaztunk. Már harmadszor vállalom be Kolossal az utazás ezen módját, csupa jó tapasztalatom van. Érdekes emberekkel beszélgettem, ismerkedtem meg. Odafelé egy kifinomult jogászsrác vitt minket, és egy németül kiválóan karattyoló lány utazott velünk. Noha én gyereket szórakoztattam, de jólesett fél füllel is hallgatni a beszélgetésüket. Visszafelé egy árnyékolástechnikában jártas pasas volt a sofőr, aki már árnyékolt Gyurcsány nyaralójában is, illetve redőnyt húzott fel Dukai Regina lakásában, és itt is volt egy nagyjából velem egyidős nő, aki olaszul beszélt tökéletesen és valamilyen multinál dolgozott tanári diplomával. Én imádok élettörténeteket hallgatni, és kedvelem, hogy egy-egy út összehoz embereket, és mégis úgy elbeszélgetünk, mintha régi ismerősök lennénk. Amikor ismeretlen embereknek mutatkozom be, mintha mindig újradefiniálnám magam. Mindenki megjegyezte, hogy Kolos hihetetlenül jó és figyelmes gyerek, amiért csöndben tűri az utat. Persze szeret autózni is, de azért elég jó repertoárral is kell rendelkeznem, ami az ő lefoglalását illeti. Felkockázott gyümölcs, amit pálcikával lehet az üvegből kibányászni, pufi, keksz, könyv, bábok, telefonon róla szóló videók és képek, valamint a táblagép, amin játszani tud.

Szerdán a Mondókán én vetettem fel a témát mesenézés, számítógépes játékok témában. Gyógypedagógusként alig merem leírni, – mert mostanában mindannyian nagy kritikusok vagyunk, pláne, ha van gyerekünk, – de letöltöttem pár applikációt, amivel Kolos szívesen játszik. Egy rajzolóst, egy dobolóst és egy lufipukkasztóst. Ezeket vetem be utoljára, és tartom a vészhelyzetekre, de ezek nélkül valószínűleg ordított volna az út harmadik harmadán. Minden nap nézünk némi Bogyó és Babócát is. Nem helyettesítve a könyvből mesélést, vagy az élőszót, a közös játékot. Nem is háttérzajként, hanem szükséges segítségként kapcsoljuk be. Mondjuk míg be kell fejezzek valami háztartási munkát vagy egyszerűen van, amikor Kolos annyira fáradt, hogy nem képes már semmi mást tenni, mint passzívan mesét nézni. Például míg készül a fürdővíz, vagy nem tud elaludni, ha várakozni kell. Egyelőre úgy tapasztalom, hogy nem ártalmas számára ennyi képernyőbámulás, illetve álszent lennék, ha teljesen megtiltanám számára, hiszen mi is használjuk, bámuljuk. A mennyiséget és a minőséget meghatározom, de nem vonom meg tőle teljesen a kütyüket. Szóval én vállalom! Néz a gyerekem mesét, és játszik is táblagépen. Mégis itt magyarázkodom. Pedig eldöntöttem, hogy ennyi belefér, szóval nem magam miatt magyarázom, hanem az elvárások és a szigorúan tilos-sal kezdődő szakirodalmak kedvéért  🙂

Visszakanyarodva, mióta haza jöttünk délután is durmolok Kolossal, mint picike babakorában. ( Persze éjjel még kelek elég sokszor, sőt a múlt héten kedden volt az eddigi legnagyobb éjszakázásom, hajnali ötig nem aludtam semmit) . Azt hiszem én így igyekszem túlélni a hideget, amit valaki odafent visszatapsolt. Annyi a futásnak és a Zona-hoz sincs kedvem. A jóga örök, illeszkedik minden évszakhoz, sőt ilyenkor a jóga éltet. Megvettem Kino MacGregor Astanga második részét, és olvasgatom. Nagyon szeretem, pedig nem vagyok nagy astangi, de lehet, hogy az ő hatására belekezdek komolyabban. Szóval könyv, ágy, alvás, jóga, amikor és ahol csak lehet. Én ezeken függök a következő tavaszig. Veletek mizu?

Ui: A lufi még lebeg! 🙂

Leave a Reply