Pocsolya

Hisztimaci meglátta először az árnyékát! Vicces, ahogyan megy utána. 🙂

Mióta megtanult GYŐző járni, azóta az akaratereje is új szintre lépett. Először is babakocsiban ülés helyett jár az utcán, ezért az eddig ötperces távot most fél óra alatt tesszük meg. A napokban pedig arra is rájött, hogy akár arra is mehet(ne), amerre kedve szottyan. Ennek amúgy örülök, mert végre többet tudhatok meg arról, hogy őt mi érdekli. Például oda szeretne menni kutyákhoz és az álló autókhoz is, hogy a lámpáikat taperolja. Hogy milyen gyors a fejlődés ebben az időszakban megmutatja az a példa, hogy nagyjából két hete beszélgettünk Szabival arról, hogy milyen mázli, hogy Kolost még nem érdeklik a pocsolyák. Hiszen még gumicsizmája sincsen, és 19-es méretben talán nem is lehet kapni. Majd jövőre! – legyintettünk. Aztán egyik nap megtántorodva, megkövülten nézett maga elé. Követtem a szemsugarát, és bizony egy pocsolyával nézett szembe. Majd szépen lassan belegázolt. Szinte éreztem a levegőben a feszültséget, annyira bejött neki. Én meg arra gondoltam, hogy ezt a nevezetes pillanatot sosem felejtem el. A Kossuth Lajos utcában, szemben állva a béke téri templommal. Az első pocsolyázás! Gyerekszemmel nézve sokkal fontosabb lehet, mint az első fog vagy az első szó. Aztán megpróbáltam kihúzni mivel tényleg gumicsizma híján voltunk. Sírás, üvöltés, toporzékolás. Helló hiszti LEVEL 5! Elhoztam a pocsolyától, sőt egy idő után visszatettem a babakocsiba, mert átfáztunk. Újabb üvöltés, a lámpán való áthaladás egy babakocsiban rúgkapáló, üvöltő gyerekkel. Hát én lettem az az anyuka, akit megnéznek, mert hisztizik a gyereke az utcán. Sajnálva, megvetve, kérdőn. Kicsit örültem, hiszen van akarata, saját akarata, a saját egyénisége kibontakozóban. Én az az anyuka leszek, aki a rúgkapáló gyerekkel is türelmes, nem kezd el magyarázkodni, kioktatni, csak higgadtan tűr és felnőtt marad, szeretetteljesen de határozottan terel ebben a helyzetben is. Akik majd engem néznek, azok arra gondolnak: – Milyen jó anya, én nem bírnám cérnával! Ugye ilyen leszek? Ugye sikerül?

Arra nem számítottam, hogy a harc a szeretett gyerekemmel ilyen rosszul tud esni. Eddig nem kellett harcolnunk, csak szerettük egymást. Vajon haragszik rám? Mit ért ebből az egészből? Mit érez mindeközben? Olyan keservesen sír! – Nem szabad magamra vennem! – folyton ismétlem.

Közben nagyban megkezdődött a járműimádat. Ha nagyon sorrendet kell alkotni, akkor megfigyeléseim szerint az első számú kedvenc a vonat, aztán szorosan utána a kukás autó, versenyben vele a repülő és a busz, a végén a kamionok és egyéb autók.

Csendes, programmentes hétvégénk van. Hozzá pedig gyönyörű idő. Itt gémberedjen meg az ujjam, ha nem megyek el futni szombaton vagy vasárnap! Azt tervezem, hogy a jövő héten leporolom a futókocsit is. Izgulok! Ezer éve nem futottam Kolossal, ráadásul most már ébren lesz! A Boráros teret néztem ki közös futásra a Duna mentén. Bárcsak összejönne, szupi kis feltöltős, közös program lenne. Valaki csatlakozik? 🙂

Leave a Reply