Piros betűs katarzisom

Nagyjából egy éve már, hogy heti szinten foglalkozom NLP gyakorlatokkal (és most ezzel elárultam, hogy sokszor honnan merítek ihletet például az íráshoz). Úgy kezdődött, hogy feliratkoztam ezen az oldalon a hírlevelükre, és azóta minden héten minimum egy levelet kapok. A leveleket egy NLP tréner írja. Az írásai motiválóak, elgondolkodtatóak, időnként ötleteket, feladatokat tartalmaznak. Mondhatni rászoktam ezekre a levelekre, és sokszor rájuk várva nyitom meg a e-mailes postaládám. Azóta már két könyvet is megvettem, és most szülinapi ajándékul tőlem magamnak beiratkoztam a Belső írás webinárium tanfolyamra. Tökéletes választás olyan otthon babázó anyáknak, akik szeretnének időnként kikapcsolódni, fejlődni, de nem tudnak otthonról elmenekülni elmenni. A Belső írás módszert vagy jó fél éve használom. Borzasztó sokat segített mind az blogírásban, a célkitűzéseimben, az életem rendszerezésében, az önismeretben, egyszóval a fejlődésemben. Nagyon örültem, hogy elindult egy öthetes tanfolyam, ahol ezt a módszert mélyebben is elsajátíthatom. Az alapja a szabad írás, ami nagyon-nagyon egyszerű, ezért meg is osztom itt és most a technikát. Kell hozzá egy sima füzet (én az A4-est szeretem, mert lóbetűkkel írok, és így nem telik be olyan hamar, mint egy kisebb), meg egy toll, és egy időzítő (én a telefonomat használom erre). A feladat nem más, mint, hogy minden nap hat percig kell írni bármiről. Nem kell gondolkodni, nem kell olvashatóan vagy helyesen írni, sem szép mondatokat faragni, csak írni, írni és írni. Viszont nem szabad megállni. Ha csak az a gondolat jön, hogy halvány dunsztom mit írjak, akkor ezt írod le akár háromszor is, míg nem jön más gondolat. A lényeg, hogy hat perc alatt jönni fog olyan, mely fontos számodra, foglalkoztat, bánt vagy megoldásért kiállt. A legszebb benne – és én ezért rajongok a módszerért – hogy ötletek jönnek. Nagyon sok bejegyzésem (ez is) egy szabad írásom eredménye. Most, hogy bemutattam egy kicsit a dolgot, elárulom, hogy az az ötletem támadt, hogy ezt a tanfolyamot összekötöm a blogommal, ugyanis a legfelső megoldási szint az írásban a megosztás. Tehát ha megcsinálom a tanfolyamon tanult írásgyakorlatokat, és azokból meg is osztok írásokat, akkor érik el a legnagyobb hatásukat. Nekem szerencsére itt a blogom, ahol ezt megtehetem.

A tanfolyam tegnapi webináriumán tanultam a KATARZIS módszerről, mely röviden arról szól, hogy szabad írással (és piros tollal) írjak valami bánatról, fájdalomról, konfliktusról, ami nyomja a lelkem. A lényeg, hogy írjam ki magamból a feszültséget. A feladat csak szorgalmi volt, ezért először úgy döntöttem, hogy átlapozom, mert túl negatív, és úgy gondoltam, hogy nekem éppen katarzismentes az életem, hiszen megvan mindenem, szerető férjem, lakásunk, ruhám, kajám, és nincs más dolgom, mint itthon babázni a gyönyörű kisbabámmal. Miután Kolos ma elaludt, mégis piros tollat rántottam, és egy mondat után tört ki belőlem a következő, ami nem más, mint az első írásgyakorlatom:

Hat napja már, hogy náthás, és mintha ma csak rosszabb lenne. Se éjjelem, se nappalom. Akkora karikák vannak a szemem alatt, hogy a tulajdon anyám sem ismerne rám, ha most meglátna. Kivett belőlem mindent. Nem érdekel mit eszem, futottam-e, híztam-e, szőrös-e a lábam. Sír, én ringatom, bámulok magam elé és énekelek. Két énre szakadok, mint annyiszor, mióta Kolos megvan. Az egyik énem századszor énekeli a héten a Kiscica dalt, na meg a Bóbitát és az Esik az esőt. A másik énem rohadtul unja, mondhatni hánynia kell ezektől a daloktól. Olyan érzése van, mint régen, amikor egy kedvencét annyit hallgatta, hogy már megutálta. Ezek a gyerekdalok ráadásul soha nem is voltak a kedvencei. Persze hallgathatna mást, amit szeret, de már azt sem tudja, hogy mi lenne az. A másik én elnyomta azzal, hogy folyamatosan gyerekdalokat keres, hogy egy igényes zenelistát tudjon összeállítani a gyereknek arra az esetre, ha zenét akar. Mert az az én mindent meg akar adni a gyereknek, csak vele akar lenni, folyton bújna hozzá, bámulná az arcát, szagolná a fejét, megvédené mindentől. Komolyan, mintha szerelmes lenne.  Mindene a gyerek körül forog. Utánaolvas mindennek. Mit egyen, hogy etessen, mivel fürdesse, mit adjon rá, mit olvasson neki, mit játsszon, bekakilt-e, fáj-e neki, kap-e levegőt, nincs- e melege, áhhh, leírni is nyomasztóan sok. Bezzeg a másik én normális zenét hallgatna miközben becsukja a szemét. Ő meleg plédbe takarózva aludna a kutyával, majd olvasna úgy, hogy nem alszik bele a könyvbe fél perc után. Este illóolajat párologtatna és relaxálna. Talán találkozna a barátnőivel, kávézóba ücsörögne velük, vagy könyvesboltban megnézné az újdonságokat és közben könyvlapokat szagolgatna. Talán csak céltalanul sétálna a kutyával, vagy egy bevásárlóáruházban. Bámulná a kirakatokat, megérintené a legszebb holmikat. Együtt töltene egy éjszakát a szerelmével, hozzábújna, kérné, hogy simogassa, de előtte elmenne vele moziba vagy cukrászdába, aztán kéz a kézben sétálni.

A legfárasztóbb, hogy kettészakadtam, és őszintén a két énemben semmi közös sincsen, csupán egy dolog: Hogy mindketten mocskosul szeretik a gyereket!

Vajon minden anya szokott így érezni? Nektek is van egy énetek, amelyik időnként máshol lenne? Próbáld ki a módszert, és írj róla szabad írással, vagy keresd meg a saját katarzisod. Köszi, hogy olvastál, és bocsánat a negatív sorokért, most ez volt a feladat. Ha mégis tetszett, látogass el hozzám újra! Legközelebb lehet, hogy virágos rét vár! 🙂

Leave a Reply