Nyolcfogú bohóc

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Jó napok váltakoznak a kevésbé jókkal.
Régen cudar lelkifurcim volt, ha ambivalens érzéseim voltak a gyerekem iránt. Hogyan érezhetek haragot iránta? Mikor ő még semmit nem csinál direkt, semmiről sem tehet? Én vagyok az anyja, nekem őt mindig szeretnem kell! A szeretet és a harag megférnek egymás mellett, ma már jól tudom. Az ilyen napokon úgy érzem, hogy egy heti kosztpénzt odaadnék, ha valaki egy pár órára elvinné. Inkább éheznék egy hétig! Éjjel másfél óra kínlódás, bömbölés után kijött a nyolcadik fog. Csak a Nurofen segített. Aztán meg nem tudtam elaludni, mert a Hóembernek se keze se lába című dal második sorára próbáltam visszaemlékezni. Szanaszét rugdosott, és karmolta az arcom éjjel, reggel pedig a térdemben harapott. Tudom, hogy neki sem könnyű. Mióta ébren van, azóta meg mászik a babakocsira és folyamatosan nyafog, hogy menjünk valahová. Mondjuk egy olyan világba, ahol nincs szükségünk fogakra? A folyamatos, monoton nyafogás ugyanazon a frekvencián…az igen idegőrlő. Néha azt gondolom, ha sírna egyet torkaszakadtából, az is megváltás lenne, csak ez érjen véget.
Sapkában jöttem rá, hogy elfelejtettem mosakodni. Egyáltalán tükörbe nézni. Bár ne tettem volna most sem, vagy öt évet öregedtem egy éjszaka alatt. Pedig megtaláltam az argánolajat, amit még terhesség előtt vettem. Egy hónapja lejárt, megpróbálom gyorsan még magamra kenni. Olyan vicces és groteszk, hogy mikre volt időm a gyereknélküli életemben! Az időm 5% – át az foglalta le, hogy miket kenjek magamra. Végre elindulunk a bankba, mert közben házvásárlást kell intézni. Sóvárgó szemekkel irigylem Zongot. Itthon maradhat, alhat csendben. A levegőn kicsit jobb. Már érzem, hogy jön valami feloldozás. Ami feldob. Aztán jött is, megtaláltam az egy hete elveszettnek hitt bankkártyámat! Eljött az az időszak, amikor Kolos a dolgokat nem odaillő helyekre elpakolja. Mostanában sok minden eltűnik, és semmi furcsaság nincs abban, ha egy kulcscsomót a zoknik között, a kuka tetejét a sütőben, vagy hogy egy fedőt a WC mellett (jó esetben nem benne) találok. A bankkártya az autós szőnyeg alatt volt. Persze nem kellett volna odaadnom játszani a pénztárcámat, de néha mindent megér az a három perc csend. Úgy próbálom átvészelni az ilyen napokat, mint amikor meditálok. Eltávolodok gondolatban az eseményektől és próbálom kívülről figyelni. Nem ítélem meg a reakciómat és nem azonosulok az érzelmeimmel. Arra gondolok, hogy vége lesz, legkésőbb délben aludni fog és pihenhetek (vagy nem, de akkor este). Vagy egyszerűen csak csinál valami cukiságot, és mint egy Delete gomb törli a kínzó esti órákat. 

Miután napokig taknyolt és fogzott, úgy volt, hogy nem megyünk a mondókás farsangra. Aztán mégis úgy láttam, hogy jobban van. Otthon fellelhető dolgokból rögtönöztem a bohócjelmezét. Sajnos nem volt jókedvű, nyolcfogú bohóc. A hetes és nyolcas fog megtépázott minket, elfáradtunk. DE! Jöjjön a tavasz, vesszen a tél! Az eheti mondókán erre ráztuk a csörgőt, és így is van! Nyugisabb napok, szép idő, boldog szunyálások éjjelente. Így vagyunk! 🙂

UI.: A lejárt argánolajtól pattanásos lett a fejem…

Leave a Reply