Nem jó!

Ezt én sem értem, hogy csináltam, de itt egy animáció a kutyaetetésről! 🙂

Nem jó! – ezt mondja újabban mindenre Kolos. Hétvégén az öcséméknél jártunk, egyenként kipakolta az tesóm menyasszonyának a ruhatárát, és közben zsörtölődve elmondta, hogy nem jó. Hiába, ezek a mai lányok! Nem tudják, hogyan kell rendesen behajtogatni a ruhákat a szekrénybe! 🙂 A GYŐ, mint olyan, már csak emlék, mint oly sok minden más. Az órák hosszúak, főleg az ilyen latyakos, hideg napokon, de a napok rövidek és gyorsan tovatűnnek. Többet nem fog GYŐ-t mondani? Na és a bidzsum-bidzsum, aminek bár sosem jöttünk rá a jelentésére, de felettébb jókat szórakoztunk rajta? Már azt sem ismételgeti, hogy Háo? -ami a Hol van? kérdés megfelelője? Egy időben zenélt, most meg mindig főz. Emlékszem, hogy rettegtünk attól azt gondoltuk, valami lakodalmas zenész lesz, mert folyton harmonikázott. Most már tudjuk, hogy a játékából azért olyan messzemenő következtetést nem kell levonni. Mielőtt elképzelném a Michelin-csillagot, és az interjút, ahol bemutat majd a fiam, és elmondja, hogy mindent nekem köszönhet, már váltani is fog, és holnap csak autókat brümmögtet. Tegnap fejeztem be Michael Ende Momo című könyvét, ami éppen az időtémát boncolgatta. Mostanában így jönnek elém a könyvek és az események, ami foglalkoztat, az felbukkan az életemben. Csak ki kell gondolnom, és valamilyen formában jön a válasz. Szóval éppen azon siránkoztam, hogy elmúlnak a pillanatok, és soha többé nem jönnek vissza. Azon is agyalok, hogy hogyan lehetne még jobban megélni, átélni a pillanatokat. Például úgy, hogy egyszerre csak egy dologban vagyok jelen. Ha eszek, akkor csak eszek és élvezem az ételt. Ha olvasok, akkor magamba szívom a szavakat, az elképzelt képeket, és amikor jógázom, közben nem a holnapi bevásárló listán töröm a fejem. A könyvben szürke öltönyös időrabló ügynökök jönnek, akik mindent megtesznek azért, hogy elvegyék az emberek értékes idejét. Próbáljanak meg egyszerre minél több dolgot, minél gyorsabban csinálni, hogy minél hatékonyabbak legyenek! Ne fecséreljék haszontalan dolgokra az idejüket, mint a barátokkal és a családtagokkal való beszélgetésre, olvasásra, a gyerekek az értelmetlen játékokra. Egyszer csak minden megváltozik. Az emberek komorak lesznek és magányosak, több idejük meg valahogy mégsem marad. Ez persze így tényleg nem jó! Az ügynököknek a gyerekekkel gyűlik meg leginkább a bajuk, ők még jól tudják, hogy hogyan kell a jelenben lenni. Kolos folyton folyvást figyelmeztet erre. Akkor lesznek jó napjaink, ha a teljes figyelmemmel jelen vagyok minden tevékenységünkben. Őt nem lehet átverni. Zokon veszi, ha eszünk és nekem máshol jár az eszem, ha játsszunk és telefonálok. Elvárja, hogy 100%-ban vegyek részt az életünkben, és totál igaza van. Ráadásul, ha sikerül elvesznem a tevékenységeinkben, akkor én is nagyon jól érzem magam. Van, hogy órákig eszembe sem jut a telefonom, és ezért nagyon hálás vagyok.

Az elmúló pillanatok gyászolására szintén a könyvben leltem meg a választ:

“Ha filmfölvételeket csinálunk, akkor ugye minden rajta van a filmen, A hangfölvételeknél meg minden hang a hangszalagon! ”

Nagyon sok rövid videónk van Kolosról, több száz is talán. Szabi bizonyos időközönként egy hosszú felvétellé vágja őket. Egyik este végignéztük az elmúlt félév termését. Ezek a “fölvételek” mindig itt maradnak velünk. Ha véletlen valamit a memóriánk elfelejtett volna felvenni, vagy a szívünk nem tudja visszajátszani, akkor majd újra és újra nézzük. Látom magam tíz meg húsz év múlva, hogy néha egy tálca sütivel gyümölccsel és “fölvételekkel” bekuckózom, és pityeregve visszautazok az időbe, hogy újra átélhessem a múlt pillanatait.

Leave a Reply