Majdnem, mint azelőtt

Egyébként azelőtt nem volt ennyire stabil a fejenállásom 🙂

Kettesben séta Szabival. Vagyis Zonggal, majdnem, mint azelőtt. Nagyjából egy évembe telt (vagy még mindig tart), hogy elfogadjam, hogy a gyerekünk születése óta semmi sem a régi (minden megfordult, a feje tetejére állt). Nem szerzek többet magamnak csalódott és dühös perceket a régi idők gyászolásával. Mióta tegyük fel, hogy elfogadtam az új helyzetet, azóta vagyok képes elfogadni segítséget is. Szabival úgy határoztunk, hogy megpróbálunk kettesben is eltölteni időt hébe-hóba. Nem mint régen, mert mi már nem régen vagyunk, immáron szülőként, kettesben. Kettesben sem lesz olyan, mint régen, de kész vagyok megtapasztalni, hogy milyen így. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van már évek óta van egy elragadóan kedves és gondoskodó segítségünk, aki mindig Zongra vigyázott, ha elutaztunk nyaralni. Teljes bizalmat szavazok neki, akkor is ha a ‘nem szőrös’ gyerekünkről van szó. Párszor már átjött hozzánk játszani, és ma volt az első nap, hogy egyedül hagytuk vele Kolost, és kettesben kutyát sétáltattunk. Fogtuk egymás kezét, ez majdnem olyan volt mint azelőtt, csak borzasztó furcsa volt a csend, meg hogy a másik kezünk szabad ( nincs benne játék, kölesgolyó, gyerek, motor stb.) Sokat beszéltünk Kolosról (állítólag ilyenkor nem jó, ha a gyerek téma, de mi kezdők vagyunk még), de arról is, hogy hová fogunk menni, ha hosszabb kimenőnk lesz. Teázni vagy moziba?
Örülök, hogy megengedtük magunknak ezt a kettesben töltött időt, minthogy mostanában azt is megengedem magamnak, hogy ne gondoljak folyton Kolosra. Régebben ha jógáztam, sokszor csak az óra végén jutott eszembe, hogy mi lehet otthon. Rosszul éreztem magam ettől. Az a korlátozó hiedelmem volt, hogy egy anya dolga, hogy mindig a gyerekéért aggódjon. Most inkább örülök, ha sikerül pár percre, órára teljesen kikapcsolnom. Utána jobban leszek. Ehhez kellett közel egy év.

Ma futottam a Duna parton. Induláskor ráléptem egy az utcán heverő Activity kártyára, melyen a hatpontos szó SPORTBALESET volt. Szerintetek ezután nyugodtan futottam? Naná! A figyelmeztetéstől nem kell megijedni, de komolyan kell venni. Alaposan bemelegítettem és úgy gondoltam, hogy a futásom alatt tovább gyakorlom a megengedés gyakorlatomat. 5 km után megálltam. A futás amúgy is alantas ilyen szempontból, utólag öl. Legyen kihívás de ne fájjon! A jóga tanított meg erre (is). Mostanság így vagyok mindennel. Nem attól leszek jó anya, feleség, ha kicsinálom magam. Mindig akad segítség, csak meg kell látni.

Sokat meditálok. Minden nap. Azt hittem, hogy eddig is meditáltam időnként, de ez most más. Most értettem meg, hogy mi a meditáció és a relaxáció között a különbség. Most éreztem rá, hogy valóban meditálni mit jelent. Az egész pár perc minden nap, mondjuk három vagy öt. Teljesen kicserél, hatalmas kincsre leltem! A Jógaklikk és a Headspace oldal meditációi, terelgető leírásai segítettek sokat.

Most már megyek, amúgy is össze-vissza írok mindenről. De ha ennyi minden van! Be vagyok Z(s)ongva, mindjárt itt a tavasz! 🙂

Leave a Reply