Leszel a barátom?

do_u_wanna_be_my_friend__by_leonmueer-d3jv1zt

Amikor elkezdtem tudatosan tervezni, hogy barátokat keressek magamnak, akkor kissé erőltetettnek tűnt ez a feladat, hiszen úgy tartjuk, a barátság egyszer csak kialakul, jön, amikor nem számítasz rá. Ez így is van, de olyan túl sokszor nem jön az életben, mint ahogyan a nagy Ő sem,  és ha az ember lánya pár évente lakóhelyet vált, pláne nem reménykedhet a magától felbukkanó barátokban. Nagy Ő sem toppan elénk minden ország bokraiban, így a barátok sem. Az első szomorú felismerés az volt, hogy nem is lesznek barátaim egyhamar, ha én magam nem teszek pár lépést értük, feléjük. A munkám során gyerekekkel és szüleikkel találkozom, szórakozni általában Férjjel járok, így sok esélyt nem adok a barátjelölteknek, hogy rám találjanak. A következő öt módot eszeltem ki barátkeresésre:

friendsvintage2Megjelenni

Biztosan rá kell szánni  az időt és energiát, de fel kell tűnni bizonyos helyeken, méghozzá személyesen. Leginkább olyan összejöveteleken, ahol barátokat szeretnénk bevonzani. Szülinapi partik, szervezett programok, futóverseny, közös torna, baba-mama klub, táncklub, drámacsoport, varróklub, jógacsoport stb. Több csoportban is rendszeres látogató lettem. Érdekel a pszichológia, ezért eljártam egy Pszichokávéház nevű helyre, ahol minden este egy személy hozott egy történetet, és arról beszélgettünk. Nagyon érdekes volt, érdeklődésemnek megfelelően sok-sok emberrel megismerkedhettem, akik valószínűleg szintén azért jöttek, hogy sok-sok emberrel ismerkedjenek. Már a második alkalommal szereztem egy rokonlelket, aki szintén tanár, ráadásul fejlesztőpedagógusnak képezte át magát, és kiderült, hogy nem is lakunk messze egymástól. Így hamar sok közös témánk lett, és együtt metróztunk haza. A szervezett programok jók. Például a kerületi könyvtárunk közös társasozásokat szervez, de Férjjel jártunk egy nyelvi csoportba is, ahol angolul lehetett új emberekkel beszélgetni. Az ilyen alkalmakon, nem csak barátokra tehetünk szert, de sok új világgal találkozhatunk, számos információt nyerhetünk másoktól. (A Pszichokávéházról és az Alapítvány egyéb ismerkedős programjairól itt többet megtudhatsz)

exercicesgroup friends3Csatlakozni csoportokhoz

A számítógépes világ és a Facebook kimondott előnye, hogy barátokra tehetünk szert általa. Arra gondoltam, ha én nehezen találok barátokat, talán mások is így vannak ezzel. Másrészt ha találok valakit Budapesten, valószínűleg ritkán van időnk összefutni, és nagy az esély, hogy messze lakunk egymástól. A távolság pedig nem igen kedvez az bimbózó  kapcsolatoknak. Elkezdtem olyan csoportokat keresni a Neten, melyek hozzám hasonló érdeklődési körrel bírtak. Így lettem tagja zóna csoportnak, jógaklubnak, gyógypedagógiai és lombik közösségeknek. Ha a csoportok megerősödnek, akkor nagy az esély, hogy egyik-másik taggal személyesen is össze tudunk futni, és nagyobb valószínűséggel alakul ki barátság köztünk, hiszen az érdeklődési körünk már tudjuk, hogy azonos. Én ebből az ötletből nyertem futós barátnőmet, akivel mellesleg holnap bulizni megyünk. 🙂

imagesKezdeményezni kell!

Szinte mindig van egy-két olyan ember az életemben, akik nagyon érdekesek számomra, és nagyon boldog lennék, ha a barátomnak tudhatnám vagy gyakrabban láthatnám őket. Akik közelében szeretek lenni, és akikről többet szeretnék megtudni. Sokáig meg sem fordult a fejemben, hogy talán Ő is pont így érez, és Ő is arra vár, hogy én kezdeményezzek. Aztán kipróbáltam pár emberrel. Ehhez a lépéshez nagy bátorság kell. Nem mondom, hogy nem ért visszautasítás, de cseppet sem volt kellemetlen. Végül is mi történhet? Maximum nem fogadja a másik a közeledést. Nincsen ebben semmi rossz. Talán más dolog köti le éppen, vagy nem fér bele egy új barát az életébe. Viszont meglepő módon rátaláltam olyan emberekre, akik nagyon is örültek a kezdeményezésemnek, és a reakciójukból éreztem, hogy nem csak hogy örülnek, de talán éppen erre vártak. Két kollégámmal is így barátkoztam össze. Kezdő, nyiladozó barátságok még ezek, de nagyon jó érzés, mert új barátra találni igazán felemelő!

friend2Régi barátok felkeresése

Vannak olyan régi barátaim, akikkel nagyon rég nem találkoztam. Nem ért tragikus véget a kapcsolatunk, inkább csak az idő és a távolság sodort minket messze egymástól. Pedig milyen jók voltunk együtt, és mennyi őrült pillanatot átéltünk! Miért is ne írnék rá, és kérdezném meg hogy van, mi lett vele. Talán találkozhatnánk is. Ha meg is változtunk, egy közös témánk biztosan lenne: A régi főiskolai évek, vagy egy borzalmas munkahely közös átvészelése stb.:-) Lehet nem belőlük lesz a legjobb barátunk, de néha-néha egy beszélgetés erejéig üdítő lehet a találkozás.

friends vintageSaját csoport létrehozása

Ezzel még bevallom nem próbálkoztam, de egy jó ideje tervezem. Az ok, amiért nem valósult meg, az hogy még nem találtam rá, hogy milyen csoportot szeretnék létrehozni. Nem baj, hiszen még csak a barátságprojektem felénél tartok. Nemes és új feladat lenne egy saját csoport kovácsolása :-). Talán túl sok dolog érdekel. Mindenképp olyat szeretnék, ahol közös találkozókat is szerveznénk. Mondjuk havonta egyszer.

Remélem, hogy más is jó ötletet nyert az én barátkereső projektjeimből. Pontosan tudom, hogy milyen új életet kezdeni, barátok nélkül élni, és egy biztos: BARÁTOKRA szükségünk van. Általuk ellazulunk, kikapcsolódunk, megkönnyebbülünk és feltöltődünk. A barátság egy csodálatos ajándék az élettől, érdemes tenni érte. Bármelyik módszert is alkalmazza rá az ember, egy lényeges tulajdonság kell hozzá: NYITOTTSÁG. Barátokat keresni nem szégyen, hanem egy kaland. Beletörődni, hogy nincs barátunk, nagy hiba, Bródy János zeneszövegével élve ” ha nincsen barátod- elvisz a szél”.

hello-new-friend

Facebook-on MENYSZÖRP itt

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply