Kutyafi

Zongikámmal 🙂

Kolos az új házban egészen új (kutya)tulajdonságokkal ruházta fel magát. Sokkal több időt tölt a szabadban, mint amikor lakásban laktunk, megváltozott a mozgása, pedig akkor is naponta kétszer kiszabadultunk, ez most mégis egészen más. Nem kell megvárnia, míg összeszedem magunkat, majd levonulunk, gyakran már reggel hétkor kint körözik pizsiben. Nem egy lopakodó típus, gondolom, hogy a szomszédok hogy örülnek! 🙂

Ott tartottam, hogy a mozgása. Ügyesebb lett és bátrabb. Eleinte sokat esett, és most is előfordul minden nap egy elbukás. Az egyenletes betontalaj után az udvar egy kalandpálya lehet neki buktatókkal tarkítva. Hozzá kell tennem, hogy rettentően élvezi. Elkezdett gyorsan futni, ugrálni, és szeret bebújni minden kis zegzugba, bár van, hogy úgy érzem, hogy ezzel csak engem akar idegesíteni. Gazokat tépked, kavicsokat gyűjt, és úgy összességében állandóan van munkája, nem szoktam unatkozni látni, inkább sokat felfedezni. Folyton az jut eszembe, hogy ez egy sokkal igazibb, szabadabb és természetesebb gyerekkor, mint amiben eddig élt. Örülök, hogy tágul a világ számára. Eleinte félt a kakastól, aztán kérte, hogy nézzük meg, hogy hol van, azóta csak utánozza a hangját. Ma a diófánkra költözött két harkály, most éppen azoktól rettegett egész délelőtt. 🙂

Mióta itt vagyunk Zongfüggő lett. Nem tudom, hogy a költözés miatt ragaszkodik-e jobban a kutyánkhoz, és néha bevallom kicsit aggódom, hogy jól van-e ez így. Az elmúlt hetekben talán nem foglalkoztam vele annyit, mint korábban, illetve ha vele is voltam, fejben gyakran máshol jártam. Azt szeretné, hogy Zong mindig velünk legyen. Ha eszik, akkor Zongnak is enni kell, ha alszik, akkor Zongot is hívjuk aludni. Olyan helyekre szeret menni, ahová Zong is jöhet. Amikor felkel, akkor átöleli és mondja neki, hogy szereti (nekünk nem mondja, mi még nem érdemeltük ki). Ha készít valamit, vagy kap valamit, akkor egyből hozzáteszi, hogy megmutatod Zongikámnak. Ez meg a másik, Zongikámnak hívja! Ha pedig mindez nem elég, elkezdett kutyául viselkedni. Szaglássza a füvet az udvarban, nyalogat minket, és a ház mögé jár kakilni, ahová a kutyák. Pelenkába, de odamegy, és úgy kakil ráadásul, hogy közben Zongon támaszkodik. A szájával veszi fel a tárgyakat, ugat, hörög, nyüszít, pont ahogyan Zong szokott. A múltkor az udvaron kiöntötte a vizét a földre, és készült felinni onnan nagy lihegve, de persze ekkor közbeléptem.

Amíg nem veszélyes vagy káros számára ez a kutyaőrület, addig nem akarok közbelépni, inkább kivárom mi lesz belőle, talán ez is csak egy mulandó időszak. Egyébként idegen kutyákért is odavan. A múltkor jöttek a barátaink, és hozták a német juhászukat. Kolos végig kutyázni akart, nem játszott senkivel és semmivel, hanem a kutya mellett álltunk.

Itt vidéken a buszozást felváltotta a vonatbambulás. Velünk párhuzamos utcában halad el egy vonatsín, és több helyen is lehet vonatot lesni, illetve a vasútállomás is közel van. Elég csövesnek érzem magam, amiért mindig valami vasúti átjárónál rostokolunk, és az sem teljesen normális, – inkább tébolyodott, fiús anyás tulajdonság -, hogy ideköltözvén az első dolgaim között volt, hogy letöltöttem a vasúti menetrendet a telefonomra, noha vonattal nem járok.

Valahogy a vidéki élet dörzsöltebbé is tette ezt a kis kutyafit, mert újabban rendszeresen ellenszegül a kétlábú családtagoknak, és főleg én kapok ebből, hiszen velem van itthon. Simán nemet mond nekem, és a szemembe röhög, ha dühös leszek, vagy tiltok valamit. Folyton próbálgatja a határokat, és kíváncsian várja, hogy mi lesz ennek meg annak a következménye. Persze mindent többször ki kell próbálni, ahhoz, hogy felfedezze a következetességet és a határokat. Tőlünk hatalmas türelmet és szintén következetességet igényel ez az időszak, és van egy olyan érzésem, hogy ez csak most kezdődik. Egyébként amikor régen elképzeltem magam anyaként, akkor sokkal inkább úgy éreztem, hogy tudom mit kell majd tennem, mint most a gyakorlatban, de ez biztos másnak is ismerős. Ez  a dackorszak egy külön téma, azt hiszem még fogok írni róla többször is.

Most annyit állapítok csak meg – és egyben ez a legnagyobb megerősítés, hogy jól döntöttünk, amikor családi házat vettünk- , hogy Kolosnak nagyon jó itt. Mióta itt lakunk egyáltalán nem akar képernyőt nézni. Sosem nézte sokat, de most eszébe sem jut, és ennek nagyon örülök. Bent is boldogabbak a napjaink. Önállóbb lett, elkezdett egyedül enni és inni. Már csak a velünk alvással kell valamit kezdeni, de ennek még adunk időt úgy döntöttünk. Ezernyi új dologra van lehetőségünk a hely miatt. Látom Kolos tevékenységein, hogy kreatívabb és felszabadultabb. Szoktunk hármasban táncolni a folyosón, akadálypályát építeni a nappaliban, és a hétvégén hallgattunk dübörögve zenét! A minipanelünk után úgy érezzük, hogy itt mindent szabad, és tényleg! Könnyedebben tudok még levegőt is venni. Mulatságos, de van, hogy végigmegyek a házon, nagy levegőket veszek, és ez határtalan szabadsággal, új ötletekkel és gondolatokkal tölt meg.

Visszatérve Kolosra, sok erőt ad, hogy látjuk, hogy neki jó itt, és ha neki jó, akkor nekünk is, mert ilyenek vagyunk mi szülők. Nem igaz?

 

Leave a Reply