Kilenc lépcső tetején

lepcso2Egy kilencemeletes épületben vagyok többnyire egyedül. Meg kell másznom az összes lépcsőt, hogy felérjek a felső szintre. Hat hónappal ezelőtt jöttem, és még egy jó darabig maradok, de nem bánom, régóta készültem arra, hogy itt legyek. Nem bánom az egyedüllétet sem, sőt szeretem. Másrészt mindenem megvan, és a szobám nagyon szép. A falon túl pedig van egy másik személy, akivel már nagyon szerettem volna találkozni, aki végre kiválasztott. Szóval igaziból nem is vagyok egyedül. Egy vékony fal elválaszt minket egymástól, de tudom, hogy a másik oldalon mindig ott van ő is, vele mindig beszélhetek. Mivel minden áthallatszik a szobáink falán, szép lassan megismerjük egymás szokásait, szükségleteit, viselkedését. Keveset beszélünk, mégis egyre többet tudunk egymásról. Csendben vagyunk, ezért sokszor úgy érzem, mintha a Másik gondolatait is meghallanám. Eleinte nagyon zavart, hogy nem látom őt. Mióta ismerem, már nem izgat, hogy hogy néz ki, megszerettem annyira, hogy tudom, hogy amikor először megpillantom, akkor egyből szépnek fogom látni. Apropó, talán nem említettem, de mindketten tudjuk, hogy a kilencedik emelet legtetején találkozni fogunk. Gyakran álmodozom az első találkozásunkról. Vajon egyből meglátom vagy egy üvegen keresztül nézem majd? Mosolyogni vagy sírni fogunk? Néha félek is a végétől, jelenleg annyira izgalmas és belsőséges ez a falon túli várakozás. Nem fog elveszni ennek a varázsa, ha majd látjuk is egymást? Az emeleteken amúgy néha vannak látogatóm, pl. Szabi minden emeleten vár, és drukkol, hogy feljussunk a következő szintre. A lépcsőket viszont egyedül kell megmásznom, és mindegyik fordulóban feladatok várnak ránk. Nagyon izgalmas és érdekes feladatok ezek. Volt köztük nagyon erőpróbáló is, olyannyira, hogy majdnem feladtam, de aztán meg olyan emelet következett, ahol a feladat helyett meglepetés várt. Egyébként sok feladat könnyűszerrel megoldható, így utólag visszatekintve legalábbis. Időnként mégis félek, hogy mi vár a következő szinten ránk, különösen a kilencedik izgat, állítólag az lesz a legnehezebb, pont mielőtt találkozhatok a Másikkal. Sokat segít, hogy tudom, hogy a feladatokat vele együtt oldhatom meg. Gyakran őt kérdezem, mert neki sok mindenre kész válasza van. Önbizalmat és lendületet ad, hogy már hat emeletet megjártunk együtt. Valószínűleg egyre fáradtabbnak kellene lennem, és lehet, hogy az is vagyok, mégis a tudat, hogy hamarosan találkozunk, egyre több erővel lát el engem.

Utaltam már arra, hogy a házban lakó Másik mennyire bölcs? Azonkívül szeretetteljes, nyugodt, egyáltalán nem olyan paragép, mint én. Érzem, hogy nagyon szeret engem az első pillanattól. Lényegtelen, hogy mit gondolok vagy érzek, szeret. Pont olyannak szeret, amilyen vagyok. Nem fog megunni, vagy megsértődni, nem tudok számára sok lenni vagy kevés, a szeretete örök és feltétlen. Talán csak az anyukám szeretett így ezidáig. Szeretném a Másiknak viszonozni ezt a szeretetet. Nekem nem jön olyan természetesen, mint neki, kicsit tanulnom kell. Úgy érzem, hogy tőle ezt megtanulhatom.

Nem tudom, hogy hogyan fogok sok év múlva visszagondolni erre a kalandra. Most azt gondolom, hogy az egyik legnagyobb kihívás és élmény az életemben. Egy olyan valóságshow szereplője vagyok, ahol nem kell versenyeznem senkivel és mégis biztos, hogy a végén engem illet a főnyeremény.

Most folyton egy dolog jár az eszemben… Azt hiszem, hogy amikor először megpillantom majd a Másikat a tetőn, akkor nagyon boldog leszek, és ezerféleképpen szeretném majd kimutatni neki a szeretetem. Sokat fogom nézni, simogatni és ölelgetni. Úgy érzem, hogy a végtelenségig vágyom majd a karjaimban tartani. Nagyon várom, hogy Szabi is megismerje közelről. Tudom, hogy nagyon kedvelik majd egymást. Akkor majd hazavisszük őt, bemutatjuk a kutyának is. Sokat meséltem a Másiknak a többiekről. Azt hiszem, hogy a családunk még teljesebbé válik majd általa. Másik úgy illik majd közénk, mint egy puzzle utolsó darabja. Felkészültünk a fogadására, és szeretettel várjuk Őt! 🙂

Leave a Reply