Jóga a várandósságért- Félidő

yoga-woman-sign-vector0Elérkezett a tanfolyam félideje. Éppen ma gondoltam bele, hogy szívemben a várakozás egész héten, pénteken pedig már-már türelmetlen vagyok. Három hét szünet után holnap ismét jóga a Csillagkuckóban a nőtársakkal! Ez az állapot cseppet sem hasonlít a két hónappal ezelőtti álmos fejű reggelemre, amikor az elsőre mentem 🙂 Vicc nélkül, így a félén túl és már csak félig a vége felé felmerült bennem a kérdés: Mi lesz velem ez a jóga és a csajok nélkül? Ráadásul egészen meglepő hírekkel jövök. Valakinek már sikerült! Netán valakiknek? A mai Jóga a várandósságért beszámolómból kiderül! Új fejezethez érkezett a csapatunk. Idegen emberekként érkeztünk, cseppet sem vagyunk hasonlóak, valami mégis nagyon hamar összehozott minket. Egyetlen erős vágy, egy fájdalom a lelkünk mélyén, egy közös cél: Gyereket szeretnénk. Van aki hét éve vár a babájára, más, mint én pedig még egy éve sem. Hetünk közül páran műtéteken estek át, van aki évek óta diétázik, és rendezi az inzulin rezisztenciáját. Másságunk ellenére egy dologban tökéletesen értjük egymást. Milyen érzés a negatív tesztet bámulni, a lehetetlenbe reménykedni, átélni, amikor körülöttünk mindenki terhes, orvosi vizsgálatok tömkelegén átesni. Ismerjük a kudarc kesernyés ízét, a kétségbeesés dermesztő ridegségét, a holddal újuló reményt a lelkünkben, és a havonta bekövetkező kudarcot, hogy megint nem sikerült. Ezen kívül pedig tudatában vagyunk az erőnek, melyet éppen ezektől a megpróbáltatásoktól kaptunk. Érezzük, hogy külön-külön is megedződtünk, és ha az erőnk összeadódik, akkor számunkra nincs határ. Ezen a tanfolyamon tudatosult bennem először, hogy mennyire fontos, hogy mi nők összejárjunk, kisebb-nagyobb közösségekbe verődjünk, ahol a nőiességünket megéljük, kifejezzük. Tánccal, dallal, álmodozással, nevetgéléssel, beszélgetésekkel. Éppen úgy,a hogyan nőtársaink tették régen. Mennyire ki vagyunk éhezve arra, hogy megosszuk egymással a tapasztalatainkat. A tematikus Facebook csoportok valószínűleg ezért is élik virágkorukat. Mégsem helyettesíti a személyes jelenlétet, nem ad erőt, energiát, vállveregetést, őszinte, és beleérző szembenézést, közös meditációt stb. Ezen a tanfolyamon megtanultunk közösen táncolni, a bennünk lévő fájdalmakat kitenni, energiáinkat pedig összekoholni, és egymást segíteni. Szerencsére még nincsen vége, éppen a felénél tartunk!

12191959_454126948127504_8744959587292676145_nTöbb szempontból is új fejezet kezdődött a közösségünk életébe. Egyrészt hihetetlen, de közel a  fele társaságnak már sikerült!!! Két sikeres lombik és egy spontán terhesség született a csoportban! Vagyis aki átesett lombikkezelésen a tanfolyam kezdete óta, az mind célba ért. Eddig 100%-os hozammal dolgozunk. 🙂

Elindultunk komolyabban a saját magunkban való elmélyedés útján is. Sok-sok színes kártya hevert előttünk. Mindenki kihúzta azt, ami a jelene, ami a jövője kulcsszava, és azt is, ami segíti majd őt a változás útján. Az én kártyáim: SZOLGÁLAT, SZERETET, VALÓSÁG. Kaptunk egy füzetet, tollat és három hetet, hogy megérezzük, átérezzük, meglássuk az éltünkben a témákat. Hogy mire jutottam, mennyire szeretem magam, és hogyan dolgozom ezen a témán, arról a Jóga a várandósság következő részében írok majd. Köszönöm, hogy olvasol és követsz ezen az úton!

Gabi

logo01

Leave a Reply