Jó móka volt!

Kolos pocsolyázó fejjel, a háttérben a Pokemon tagok

Egy gyerek számára nincs rossz idő, csak rossz öltözék! Ma egész reggel esett, én pedig szorongani kezdtem. Mit csinálunk egész délelőtt idebent? Mióta jó idő van, vajmi keveset leledzünk a lakásban, és Kolos éppen abban a felfedező korban van, amikor két év alatt letöltendő bűncselekményt követek el azzal, ha nem engedem ki a szabadba. Ráadásul Pokemon küldetésünk is akadt. Mit volt mit tenni, csizmák és esőkabátok elő! Irány az eső!

Először is leszögezném, hogy én nem pokemonozok. Szabi viszont játssza, és már napok óta sápítozott, hogy lesz a közelünkben egy nagyon fontos küldetés, amin nem tud ott lenni, és mi lenne ha én mennék el rá. Mindenféle idiótaságokat gondolok erről a játékról, de vallom, hogy a kapcsolatunk egyik fő mozgatórugója, hogy jóban, rosszban, és idiótaságokban is támogatjuk egymást. Amíg Ő előítéletek nélkül elnézi, hogy képes vagyok egy egész délelőttön át mellkast nyitni valami jógás workshop keretein belül, addig én szó nélkül kergetek gyerekkel és kutyával az esőben nem létező Pokemonokat. Egyébként végre találkoztam a játszótársaival, akik tényleg nagyon rendes arcok, és elnézve az egymás mellett telefont nyomkodó figurákat, arra jutottam, hogy mindenképpen a játék mellett szól, hogy összehoz embereket a szabad levegőn, ami manapság nagy szó. Régen az emberek a tábortűznél jöttek össze, ma pedig egy szobornál telefonnal. Haladni kell a korral és pont.

Ez a két pasi a végzetem, mert aztán itt van Kolos, aki annyiszor mozdít ki mostanában a komfortzónámból. Folyton megy, dolgozik, felmászik, átlép, kipróbál, újabban fut és ugrálni próbál. Az én szívem is sokat ugrál kifelé. miközben eldöntöm, hogy ezt most hagyni kell vagy már átlépi a veszélyességi korlátot. Nem volt ez másképp a mai esőben kirándulásnál sem.

Eddig meg voltam róla győződve, ha esik az eső, akkor el kell kenődni, de legalább egyet fintorogni, otthon kell maradni, össze kell bújni melegedni, és várni a jobb időt. Nos, Kolos megmutatta, hogy ez nem feltétlen van így. Az esőben számtalan új lehetőség rejlik…

… egy gyereknek, aki most fedezi a fel a világot, páratlan lehetőség arra, hogy megérezze, milyen a bokáig érő vízbe belegázolni, hogy néz ki a víztől fényló gumicsizma. Megcsodálni, hogy köröket rajzol az esőcsepp, amikor a pocsolyában landol, a vízbe lépve hallani a csobbanást, érezni, hogy milyen hűvös is az eső, hogy milyen érzés a vizes padot megérinteni, hogy a vizes kocsikerékre rátapad az ázott falevél, és még sorolhatnám.

… anyának remek alkalom arra, hogy megrázza magát, és ő is csizmát vegyen (annak ellenére, hogy tegnap még papucsban lófrált), pocsolyázzon és megfigyelje a világot a gyereke szemével. Még a végén rá fog jönni, hogy milyen élvezetes, és milyen régóta közönyösen elmegy dolgok mellett.

… szintén az anyának, hogy gyakoroljon önuralmat miközben a gyereke felfedez. Sokkal egyszerűbb lenne ha a gyermek beülne a babakocsiba és szépen sétálnánk. A legjobb és könnyebb pedig az lett volna, ha bent maradunk a szobába “fejlesztőjátékot” játszani. Hiszen esik eső, igazoltan maradhattunk volna. Helyette mély levegőket kell vennem minden pocsolyába gázolásnál, néma csendben fogat összeszorítanom minden fel és lelépésnél, megbotlásnál, elcsúszásnál. Én magamban ilyenkor leforgatom, hogy mi lehet a legrosszabb, ami történhet. Az, hogy seggre vagy arcra huppan a pocsolyában. Ha seggre, akkor pár perc alatt otthon vagyunk, hideg nincs, nem fog megfázni. Ha arcra, akkor csak ki kell kapnom gyorsan. Szóval nincs valós parahelyzet, csak én vagyok para, akkor pedig állítsam le magam.

Hogy mi fejleszti az ekkora gyereket, arról pedig az a véleményem, hogy minden, amivel felfedezheti saját magát és a körülötte lévő világot, de leginkább az, amit igazán élvez.

Elnézve az én kis Rain Man-em fejét, nincs az a játék a világon, amit jobban élvezne, mint ezt, szóval maradunk. Ázunk, pocsolyázunk, felfedezünk.

… rájönni, hogy az eső jó dolog, buta berögződés nem szeretni. Az esőben sétálva megérezni, hogy eső megtisztít, elmos és felfrissít, hogy aztán minden szebbé növekedhessen.

… a könnyebb út csak könnyebb. Nem túl élvezetes és nem is tanulságos.

… megállapítani, hogy a gyermekünk a legszebb tanítón, csak egy kicsit hagyni kell magunkat beleveszni.

… mindenkinek tanulság, még a kutyának is, hogy az esőben császkálás után milyen jó érzés száraz ruhát venni, megtörölközni, meleg ebédet enni, ágyba bújni és egy jót szundítani.

Aztán jön az én időm, az én kávém, miután minden elcsendesedett. A bajszom alatt pedig egy mosollyal azt gondolom miközben a videókat és képeket nézem: – Milyen jó móka volt! Írok is róla egy bejegyzést! 🙂

Leave a Reply