Illúziók

Ma is megcsináltuk! 🙂

Az új, szomszéd csajtól kaptam egy rakat Péntek Enikő tornát, így minden reggel fél órát igyekszem arra szánni, hogy tornázzak. Egyébként egy jó ideje minden nap jógázok, ha tíz percet, akkor csak annyit, de jóga nélkül úgy érzem, hogy feszültségek maradtak a testemben, és akkor mindenemben. Egyszerűen szólva, ha hozzászokik valaki a jógás napok utáni alváshoz, akkor nem elégszik meg a jóga nélküli alvással. Olyasmi hiányérzet, mintha fogmosás nélkül feküdtem volna le, Jógázni viszont általában este szoktam, amikor Kolos alszik. A Péntek Enikő tornákat reggelre tartogatom. Észrevettem, hogy sokkal energikusabb vagyok a nap fennmaradó részében, ha reggel tornázom.

A “Lassan járj, tovább érsz” elmélet szerintem minden anya kenyere. Az edzésterv szerint nem elég egy intervall vagy egy erősítő edzés egy napra, hanem mindegyikből kell egy, de nekem kettőre biztos, hogy nincsen időm. Az egy is elég kaotikusan ér véget. Egyik nap azon nevettem, miközben jajgatva emelgettem ütemre a lábam, melybe Kolos nyafogva kapaszkodott, hogy már megint egy szertefoszlott illúziót csíptem nyakon. Azt képzeltem a baba-mama tornáról, hogy a gyerekemmel mosolyogva ütemre rugózunk. Ő kacag minden lefelé menetnél, és mosolygok rajta. Reggelente üdvrivalgással üdvözli, hogy leterítem a matracot, rázza a pelenkás fenekét, amikor elindul az edzés zenéje. Mindezekhez a képekhez szinte hallom a csilingelő, könnyed, zenei aláfestést, pedig a valóságban ezek a reggeli 20-30 percek kérem szépen drum and bass stílusban telnek. A kutya elkezdi nyalni a fejem, amint a szintjére ereszkedem. Ha izzadt vagyok, még jobban nyalja. Kolosnak ilyenkor felállítom a táblagépem, hogy mellettem nézzen Bogyó és Babócát, ha szeretne. Persze túl sokáig nem nézi, az első reklámnál kiakad, és a földön landol a gépem, amire én akkorát ugrom, hogy egyből beindul a zsírégetés. Aztán csatlakozik, és egy pár perc erejéig valóban megvalósul a mosolygós anya-baba torna együttes élvezeti hatása. Általában szeret a hasamra ülni, ha fekszem a földön, illetve ha állva rugózom és őt hintáztatom közben. Persze sokkal előbb megunja, mint Péntek Enikő, és amikor leteszem, akkor nyafogni kezd. Rohadtul idegesíti, hogy az anyja nem vele van elfoglalva. Kifulladva mondom neki, hogy egy kicsit várjon, mindjárt vége, Akkor elmegy és lefoglalja magát valamivel, mondjuk kirámolja az egyik szekrényt, vagy felmos a kutya ivóvizével. Mostanában előszeretettel kergeti a kutyát a pórázzal körbe-körbe a lakásban. Közben felugrom más játékért, amikor nekem ivásszünet van, őt megitatom. Visszatérve fogalmam sincs, hogy melyik láb jön, így tegnap csak az egyik farpofámat erősítettem, de azt duplán.

Az illúziók persze nem csak a torna közben omlanak le, egy egész hegyomlás van már. Ilyen volt a közös séta. ” Amikor majd megtanul járni a gyerekem, és kéz a kézben járunk az utcán.” A valóságban nem akarja megfogni a kezem, nem akar arra menni, amerre én, sőt mostanában nem akar menni, hanem kéri, hogy cipeljem.

A közös alvás illúziója. ” Összebújunk a takaró alatt, és egész éjjel alszik a karomban. ” Ilyen is van, de nem egész éjjel. Helyette tekergés, nyafizás, időnként lefejelés, mellbimbó – harapás.

Közös sütés. Ez is friss élmény, tegnap bevontam a muffin-készítésbe. Egy óvatlan pillanatban kirántotta a kanalat a keverőtálból, megsuhintotta, ezzel körbepermetezve a konyhát nyers, csokis muffin-tésztával, majd beletörölte az egészet a pulóverébe. Én erre úgy megijedtem, hogy megmarkoltam a tűzforró sütőrácsot, aztán felsikítottam a fájdalomtól, ő meg sírt (majdnem én is). Végül finom lett a végeredmény, Kolosnak tetszett is a közreműködés, csak nekem lett egy hólyag a tenyeremen meg pár ősz hajszálam, gyomorfekélyem.

Másoknál is így zajlanak ezek a dolgok, vagy én bénázok csak ennyit?

Az edzésre visszatérve pedig, még soha életemben nem örültem jobban annak, hogy MEGCSINÁLTAM, mint ezeken a reggeleken. Általában kidőlök a kutyakaja, felmosó, póráz, játékok, könyvek és ceruzák halmazára, és hangosan tapsolok. Kolos velem tapsol, ő is örül, hogy vége. Legalább ebben egyetértünk. Hogy ebből kellene még egyet? Neeeeeeem! Mosakodás, turmix-.készítés, takarítás és a többi, engem ez erősít tovább, ebben vagyok illuzionista 🙂

Ui.: Minden  nap készítek egy turmixot magunknak, így Kolos is több gyümölcshöz jut, és én sem vágyom sütire. A reggeli zabkása szintén az utóbbiban segít. Mióta megnéztem, hogy Jamie Olivér hogy készíti, azóta imádom a zabkását. A lényeg, hogy nem kell hozzá semmi, csak víz meg só, meg zab, és minimum tíz percig kell főzni háromszoros mennyiségű vízben. Ezután lehet ízesíteni, bár én natúron is szeretem. Mióta így csinálom, Kolos is megeszi. A banános muffinba pedig négy banánt tettem, így nem kell bele cukor, mégis nagyon finom lesz. Megyek is egyet bekapok. Ma reggel is MEGCSINÁLTAM, így belefér! 🙂

Leave a Reply