Heti örömök

picmonkey-image

Utolsó alkalmakkal teli Heti örömök. Tíz nap van vissza Kolos születéséig, hát idáig is eljutottunk. 

♥ A heti vizsgálaton megállapították egészen biztosra, hogy a méhlepényem bár szépen elmozdult, az elhelyezkedése továbbra sem megfelelő ahhoz, hogy természetes úton szülhessek, így 100 %-ra beírtak december elsejére minket császármetszésre. Kolos már 2800 gramm volt a héten, elhagytuk a 36. hetet, ami azt jelenti, hogy innentől kezdve nem lennénk koraszülöttek akkor sem, ha ma megszületne. Hihetetlen, hogy négy hét alatt közel egy kilogrammot hízott! Az ultrahangon már nem látom őt egyben, külön nézik a fejét, a hasát és a lábait. A lábai teljesen fel vannak húzva, szegénykének biztosan kicsi a hely, pedig a hasamat jó nagyra megnövesztettem 🙂 Nem szereti az ultrahangot, ebben biztos vagyok, mindig élénk mozgásba kezd a vizsgálattól, most meg is térdelte az ultrahangfejet (mit ne mondjak jól esett a bordáimnak ismét, de legalább már tudom, hogy a térdével tud olyan erőseket rúgni). ♥

♥ Tíz nap van vissza! Elég kaotikusak az érzéseim a napokban. Általában boldog izgalom fog el, néha egy kis félelem, hogy mi vár ránk, máskor örülök, hogy vége, és egyedül lakom tovább a testemben majd, és van, hogy elkap a sírás, ha arra gondolok, hogy nem lesz többé a pocakom. Összességében érzem, hogy egyre inkább elengedem ezt az állapotot. Jól ki van találva az a kilenc hónap, minden érkezik a maga idejében. Elővettem a régi ruháimat, a futónadrágom, és egyre többet képzelgek arról, hogy mit teszek magammal, amikor újra csakis én lakom a testemben. Most, hogy túl vagyunk a veszélyes időszakon, elővettem a jógamatracom, és könnyű gyakorlatokat is elvégzek esténként. Olyan érzés, mintha a vérkeringésem újra elindulna, pezseg a bőröm, a testem újra megtelik élettel, kimondhatatlanul jól esik ez az aktív lazulás. Lelkileg is segít ezt az időszakot átvészelni, hogy újra mozoghatok. Kolossal jól együttműködtünk ezekben a hónapokban, de lassan itt az ideje, hogy szabaddá váljunk mindketten, hogy mehessünk tovább a magunk útján. Próbálom ezt a búcsúzást felé is közvetíteni, remélve hogy valahol tudja és érzi, hogy hamarosan meg kell születni. Amúgy szerintem ő nagyon jól elvan idebent, mondjuk mint Marci Hevesen, vagy inkább, mint Kolos Csepelen 🙂 , és magától még esze ágában sincsen kibújni. Az orvos szerint a méhlepényemen fekszik, mintha odatette volna magának, hogy kényelmes kispárnának használja. 🙂 Közben pedig a hasam olyan nagy lett, hogy Szabi szerint amikor belépek valahová, akkor először a hasamnak van ideje köszönni, és csak utána tűnök fel én. A fizikai tünetek is napról napra sűrűsödnek. Hétről hétre fáradtabb vagyok, lihegek egy nyugis kutyasétáltatás után, és úgy tudok főzni, hogy minden folyamat után megpihenek egy kicsit. A kézzsibbadás a legzavaróbb tünet, éjjel is felébredek arra, hogy fáj a kezem, eldugult az orrom és egyre nehezebb megfordulni, ráadásul a jobb oldalon nagyon rövid időt tudok eltölteni, mert Kolos nyomja a májam. Egyik éjjel Szabi segített a hasamat megemelni, hogy át tudjak fordulni :-). A kezemet meg csodálkozva nézzük reggelente, mert egy baseballkesztyűre hasonlít, úgy meg van dagadva. A jobb kezem a legzsibbadósabb, és olyan ügyetlen, hogy nem tudok egy ásványvizes üveget sem kinyitni, a hőt sem érzem vele megfelelően, és minden kiesik a kezemből. Az a szerencse, hogy a tünetek időnként egy kicsit enyhülnek, és hogy még mindig tudok pihenni. Időnként hasfájásaim is vannak, melyek elég vészjóslónak tűnnek, ezeket amúgy jósló fájásoknak is nevezik, de mindig elmúlnak, így biztosítva minket, hogy a testem készül a szülésre, de még sincsen még itt az ideje.  ♥

♥ A héten sem unatkoztam. A védőnő járt nálunk, és ezzel megkezdődött az utolsó alkalmak sorozata. Vele például utoljára találkoztunk a szülés előtt. Legközelebb akkor jön hozzánk, ha Kolos is itt lesz. Az utolsó kismamaklubbon is részt vettem, ahol újszülött kori elsősegélynyújtást tanultunk műbabákkal. Egy barátnőmmel most már hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt kencéket és szappanokat készítünk. Miattam előre hoztuk a boszis esténket (és szerintem utoljára találkoztunk vele is a szülés előtt), de nagyon szép és illatos dolgok születtek, és ez meg is hozta a karácsonyi hangulatom. A karácsonyban a készülődés a legszebb és legizgalmasabb. Írom már a karácsonyi bejegyzéseket, hogy Kolos születése után is legyen mit posztolnom (ha nem is lesz időm írni) és megosztanom, hogy hogyan készülök erre a karácsonyra. Aztán a keresztfiamék is jártak nálunk. Ma pedig egy nagyot sétáltunk Szabival a kedvenc Duna-parti helyemen. Már majdnem kirándulásnak éreztem 🙂 ♥

♥ Kisebb simítások híján, de elkészült a babasarok. Pár apróság hiányzik még (fogas, lámpa), és utána megmutatom a kis kuckót. Egy dilemmám van, hogy tegyünk -e fel baldachint vagy sem? Ebben várom a véleményeteket! 🙂 ♥

♥ Vannak még terveim a következő tíz napra, így remélem, hogy most már tényleg kitartunk addig. Szeretnék még egy nagymosást és nagy bevásárlást rendezni, pár ételt lefagyasztva előkészíteni a szülés utáni időszakra, illetve mézeskalácsot sütni karácsonyra, és befejezni jó pár elkezdett bejegyzést a blogra. Így érezném késznek a fészket, ahová hozom a kis fiókánkat. Még  most is hihetetlen néha, hogy tényleg eljön az a nap is! ♥

10, 9, 8, 7…Visszaszámlálás. Ismeritek a várakozás izgalmát? Amikor egyszerre vagy feszült de boldog, már semmi sem jó, sietsz de mégis nyújtod a pillanatot? Már rég készen vagy, de valahogy mégsem? Olyan érzés, mintha összegyúrták volna vizsgaidőszakot, egy hosszú utazás előtt álló izgalmakat vagy az esküvőnk előtti türelmetlenkedést. A nagy napokra való készülődés feledhetetlen pillanatai ezek. A nagy napok, melyekre egy életen át emlékezünk. 

Szép hetet kívánok!

Gabi 

Leave a Reply