Heti örömök

picmonkey-image

17 nap van vissza a DRÓNörökös érkezéséig!!! – ahogyan Szabi mondaná. Készülődés szele terjeng minálunk. Minden nap értelmet nyer, minden nap közelebb visz. Van, hogy az idő ólomlábakon jár, egyébként pedig rohan! 

♥ Ismét hét napot levághatunk a képzeletbeli idővonalon. Túl vagyunk a 35. héten, még pár nap, és már bármi történjék is, nem számítunk koraszülöttnek. A nagy fának – melyet kutyasétáltatás közben kiválasztottam az életfánknak – napról napra fogyatkoznak a levelei, mintha csak jelképezné, hogy fogy az idő, hamarosan itt a megszületés ideje. Nagyon élvezzük visszafelé számolni a napokat, nem régen még azt kívántam, hogy bárcsak tizenvalahánnyal kezdődhetne a visszaszámlálás, és lám itt vagyunk. Most már nem kívánok semmit, igyekszem a várakozás minden napját kiélvezni. Ezek a napok lettek a terhességem kedvenc napjai. A testem is jelez, feszül, emlékeztet, hogy lassan elmúlik ez az állapot. Zsibbadnak a kezeim, eldugul az orrom, nehezen veszem a levegőt, és könnyen elfáradok, jól esik a pihenés. Nagyon szerencsés vagyok, mert a mai napig jókat és sokat alszom. A fizikai megterhelés nagy ebben az időszakban, de mégis ezt a legjobb megélni! ♥

♥ A héten arra volt szükségem, hogy minden napra akadjon valami kisebb program, hogy észrevétlenül teljen az idő. Meglátogattam Pszicho nénit (ő a pszichológus, akihez az első lombik előtt jártunk), kismamaklubban és könyvtárban jártam. Hétvégére pedig barátok vendégeskedtek nálunk. Nekik ráadásul van egy öt hónapos kisfiúk, így egy kicsit gyakorolhattunk is. Csupa hasznos ajándékokat is kaptunk tőlük: Szappant, ami majd minden foltot kiszed a babaruhákból, és Kolos is kapott egy kislabdát, ami lyukacsos, így már újszülött korától is könnyebben meg tud fogni. Valamint jól besöröztünk! 🙂 Én nem szerettem a sört semmilyen formában, de azt kell mondjam ez a tény már a múlté! Számomra eddig ismeretlen német sörrel kínáltak meg, ami álom finom volt és alkoholmentes. Egyáltalán nincsen sör íze, de műíze sem, mint általában az alkoholmentes ízesített söröknek. Nekem  a natúr jött be nagyon-nagyon! ♥ Ő az:

2016-11-13-18-41-19

♥ Moziba is jártunk tegnap! Meg kell valljam, egyre nagyobb kihívás tartalmas szórakozást találnunk, így, hogy én nem mehetek messze. Eszünkbe jutott, hogy a mozi közel van. Egyik nap pedig felmentünk a ház tetejére, és onnan kukkoltuk a kerületet. Ma elkezdtük összerakni a Kolos- sarkot! Ez is egy jó kis közös program lett. Egészen jól haladtunk, itt ülök a székemben, sörrel a kezemben 🙂 , és gyönyörködöm a művünkben. Nem volt kész tervem, hogy milyen is legyen majd Kolos ágyikója, de örülök, mert úgy tűnik, hogy vidám és színes stílusúra sikeredett a kis sarok a kellékeivel együtt. Hihetetlen, de máris babaillata van mindennek! Vajon honnan tudják a babaruhák, hogy babaillatúnak kell lenniük? Szebbnél szebb és aranyosabb kicsi ruhákat is beszereztünk. Ismeritek Rénó a rénszarvas és Jágó a jegesmedve meséjét? 🙂 Majd én kitalálom! Kolos cuki sapijai jók lesznek később bábozásra is. Észrevettem, hogy a babám létezése mindenféle dalok és mesék kitalálására sarkall. A két kis kötött sapi is megihletett (köszi anyu őket)! Még nincsen minden kész, a jövő héten még apróbb rakosgatások, díszítek, de utána megmutatom szívesen az elkészült babasarkot. ♥

A készülésről jutott eszembe…érzitek már az adventi időszak és a közelgő karácsony melegségét? Szoktatok rá lélekben készülni? Kolos érkezésére és a karácsonyra egészen hasonló érzés készülni, csak meg kell nyitni a szívem és befogadni. A készülés napjait érdemes hagyni és megélni! Nincs is ennél szebb idő erre!

Ajánlom egy barátnőm Adventi stresszoldás művészetterápiás Facebook csoportját, ahol gyönyörű képekkel, gondolatokkal és versekkel lehet készülődni az ünnepi időszakra.

Szép hetet!

Gabi ♥

Leave a Reply