Dunaparasztik

Jóga a káoszban, vagyis a lególakásban

Tegnap 10%- ban tulajdonosai lettünk az új otthonunknak, most már nem titkolózok tovább! Én is lassan kezdem elhinni, de úgy néz ki, hogy elköltözünk Dunaharasztiba. Bár nem ez volt az eredeti tervünk, Budapesten szándékoztunk maradni, de végül is ár -érték arányban Dunaharasztiban találtunk egy megfelelő házrészt magunknak. Három szoba, nagy előtér, nagy konyha, kamra, sufnik, kis udvar. Egy álom lesz a 30 négyzetméter után! Izgatottan várjuk, hogy birtokba vegyük, amire nagyjából nyár elején kerül sor. Egy nagy rakásnyi tervet (nem mást 🙂 ) raktunk már le, azzal kapcsolatban, hogy miket fogunk csinálni az új életünkben. Vajon milyen érzés lesz, hogy otthon vagyunk, de nem egy helyiségben nyomorgunk mindannyian? Hogy az ajtókat magunkra tudjuk zárni? Egyáltalán lesznek ajtók? A mostani lakásunkban csak egy harmonikaajtó van, mert a másik fajta túl sok helyet foglalna. Létezik, hogy nem úgy kezdődik a reggel, hogy átalakítom az asztalt pelenkázóvá, pelenkázom és felöltöztetem rajta a gyereket, majd visszaalakítom reggeliző asztallá, hogy enni tudjunk? Nem kell pantomimezni, miután elaludt a gyerek? Nem fülhallgatóval ülünk egymás mellett este kilenc után? Nem headset-tel jógázom, és nem akad majd bele a lábam a bútorokba miközben harcos kettesben kalimpálok? Lesz egy szabad fal, ahol kézen tudok állni? Ebben a Lego- lakásban mások számára elképzelhetetlen megoldások születtek már meg általunk. Szabi azt mondja, hogy nem is tudunk már távol lenni egymástól. Egyik szoba meg a másik szoba közti távolság túl sok, szerinte költözzünk be a legnagyobb szobába mindannyian, a többit meg adjuk ki albérletbe! 🙂 Ilyen és hasonló terveink vannak. Lekvárt fogok befőzni és savanyúságot eltenni télre. Szabinak lesz álomsufnija, ahol az áramköreit meg a drónjait babrálhatja. Csak azt nem tudjuk, hogy kell azt mondani, hogy most már Dunaharaszti lakosok vagyunk. Dunaharasztii? Szabi Dunaparasztiknak hív minket egyszerűen, hiszen ‘falura’ megyünk a főváros után! 🙂  Jaj, de messze van még az a nyár! Vajon megkérdezhetjük  a tulajdonost, hogy most már a cuccaink tíz százalékát átvihetjük-e? Mit szólna ha beállítanánk egy csomó dobozzal?

Amúgy minden szépen sorjában haladt a szerződéssel. Persze menni kellett utána és csinálni, de mégis minden jól alakult. A házvásárlás kicsit hasonlít nekem a lombikozáshoz meg megint a Nyuszika harangocskája mesére. Elmegyünk a köszörűhöz, hogy köszörűre meg a fejszét, aztán a fejszének szólunk hogy vágja ki a fát, majd a fának, hogy az adja vissza a harangocskát és így tovább…  egészen addig míg jó lesz a vége. Sőt, ennek legalább biztos a vége. Bár Szabi azt mondja, hogy neki a házvásárlás, kölcsönfelvétel nehezebb, stresszesebb. Azt hiszem, most rajta van egy kicsit több felelősség, ő intézi a legtöbb dolgot, a lombiknál meg én jártam a vizsgálatokra én szerveztem őket.

Hát nem lesz könnyű év a tekintetben, hogy mostantól kezdve teljesen legatyásodtunk, eladósodtunk. Valahogy mégis tudom, hogy minden jó lesz, minden jön szép sorban. Nem könnyen, de mégis könnyedén túl leszünk ezen is. Januárban az első jogán a relaxáció alatt láttam, ahogy végigtáncolok ezen az éven. Jöhet bármi, újdonságok, sok tennivaló, de minden időben és a lehető legjobban megtörténik majd anélkül, hogy erőlködnünk kellene. Legbelül tudtam, hogy ez a ház s összejön. Egy meditációm alkalmával láttam magunkat benne, ahogyan ott élünk. Azt hiszem, hogy ennek az évemnek az a feladata számomra. Tenni a dolgokat, de erőlködés nélkül, csak annyit aggódni, amennyit muszáj. Semmivel sem többet. Aminek meg kell történni, az megtörténik. Az élet nem olyan nehéz, ha nem hisszük annak.

Azt hittem, hogy amikor aláírjuk a szerződést, kilépve az ügyvédi iroda ajtaján, egymásra nevetünk és nagy öleléssel üdvözöljük a nagy tettet, hogy gondolatban imitáljuk a pezsgővel való koccintást, de egyik sem volt. Egyszerűen hazajöttünk, mint mindig, vacsoráztunk. Nekem csak órák múlva esett le, hogy 10% ban már úton vagyunk az új otthonunk felé. Hamarosan minden megváltozik.  Azt hiszem a lelkem csak ekkor érte utol az eseményeket. DUNAPASZTIK vagyunk! Bódottá! Egyébként semmit sem tudunk Dunaharasztiról. Egyszer voltam ott, amikor megnéztük a házat. Jó a közlekedés Budapestre, ennyit tudunk, és minden ismerősünknek van legalább egy dunaharasztii (na már megint ez a két i) ismerőse, aki szeret ott élni. Kolos már nem is fog emlékezni, hogy Csepelen kezdte az életét. Nem lesz szerdán mondókás klub, csütörtökön jóga. Minden új lesz és más. Új munkám is lesz, talán helyben. Közel lesz a Duna-part!  Azonnal megnéztem és van jógastúdió, sőt futóközösség is! Jó ég! Mi lesz velünk?!

Leave a Reply