Archive of ‘Jóga’ category

A 12 hét ajándéka

mehA múlt héten, amikor itt volt a barátnőm két napig nálam, kutyát sétáltattunk egyik délelőtt. Megjegyezte, hogy reméli a gyerek nem változtat majd meg engem gyökeresen. Valószínűleg arra gondolt, hogy legyen majd a kakis pelenkákon kívül más témám is, és az anyaszerepen kívül egyéb szerepeimben is megmaradjak. Nem gondolom, hogy fennállna ez a probléma, hiszen eddig is sok dolognak éltem, és tele vagyok álmokkal, melyek mindig visznek majd tovább az önmegvalósítás útján, de mégis felkeltette az érdeklődésem ez a felvetés, hiszen már akkor is tudtam egy választ magamban, és azóta is a fülemben cseng:  – Hiszen én már most is gyökeresen megváltoztam! Már az idevezető úton is. Jobban mondva megváltoztam és mégsem. Mindig ilyen voltam, csak mostanság közelebb állok saját magamhoz. Kívülről változásnak tűnik bizonyosan, mégis aki igazán jól ismert, aki rám volt kíváncsi, (lefordítva: aki szeret), az nem gondolja, hogy megváltoztam, hanem azt látja, hogy kinyíltam. Erről a változásról, és a 12 hét ajándékáról lesz szó ebben a bejegyzésben: (tovább…)

Heti örömök

PicMonkey Collage

Ki vette észre, hogy a múlt héten elmaradtak a heti örömök? Volt egy kis kilógásom. Egyik ok, hogy mint a szabadságaim alatt máskor is, nem tudom sokszor, hogy milyen nap van, másik pedig, hogy egy hete éppen álomkórban és érdektelenségben henyéltem. Ez mostanság gyakori jelenség nálam. Nem baj, így több öröm maradt mostanra. Látogatók, napfényes május, család, jóga, befelé figyelés. Ők kísértek az elmúlt időszakban.  (tovább…)

Jóga a várandósságért- Félidő

yoga-woman-sign-vector0Elérkezett a tanfolyam félideje. Éppen ma gondoltam bele, hogy szívemben a várakozás egész héten, pénteken pedig már-már türelmetlen vagyok. Három hét szünet után holnap ismét jóga a Csillagkuckóban a nőtársakkal! Ez az állapot cseppet sem hasonlít a két hónappal ezelőtti álmos fejű reggelemre, amikor az elsőre mentem 🙂 Vicc nélkül, így a félén túl és már csak félig a vége felé felmerült bennem a kérdés: Mi lesz velem ez a jóga és a csajok nélkül? Ráadásul egészen meglepő hírekkel jövök. Valakinek már sikerült! Netán valakiknek? A mai Jóga a várandósságért beszámolómból kiderül! (tovább…)

Női jóga- ászana

yoga-woman-sign-vector0

Facegfx

Pár nappal a sikertelen lombikunk után volt szerencsém kipróbálni egy nyílt nap alkalmával Holányi-Papp Dia női jógáját a Csillagkuckó Alternatív Meddőségi Központban. A stimulációtól még duzzadt és sajgó szerveimben pontosan éreztem, hogy melyik gyakorlat mikor hol hat. Éreztem, hogy mit jelent átlélegezni a méhemet, ellazítani a petefészkem. Nagy hatással volt rám az a nap, és bár nem voltam benne biztos, hogy az energiáimba belefér ez a tanfolyam, de a szerveim és a felborult hormonrendszerem mind azt kiáltották: – Még! Még! Meg akarunk gyógyulni! Ismét jól akarunk működni! Meghallgattam a testem kérését, engedtem neki, és egy három hónapos NŐI JÓGA – JÓGA A VÁRANDÓSSÁGÉRT tanfolyamon találtam magam.  (tovább…)

Jóga

_DSC7265_gabinakAnnyiszor emlegetem a jógát, hogy itt az ideje, hogy megszülessen egy jóga bejegyzés. A havi boldogságtervemhez szorosan kapcsolódik, mert úgy gondolom, hogy a mozgás életem egyik szenvedélye. Jógázni már sokszor megpróbáltam. Régebben időnként nyújtásnak használtam kiegészítve más sportokkal. Ma már tudom, hogy azoknak a gyakorlatoknak nem sok köze volt a jógához.  (tovább…)

1 2 3