Archive of ‘Babanapló’ category

Anyós a láthatáron!

Hozzánk húsvétkor nem csak a nyuszi, hanem Szabi anyukája is érkezik, és marad velünk nyolc napig. Szóval ha nem leszek, azért van, mert minden erőmmel a normális meny szerepemet gyakorlom, vagyis úgy teszek, mintha a gyereknevelésen kívül lakástakarításra, főzésre, Szabi imádására és kényeztetésére születtem volna. 🙂 (tovább…)

Ti hogy bírjátok?

Na jó, ezzel a Tündérlala fiúval annyira a tél sem rossz 🙂

Most komolyan, ti hogy bírjátok ki, hogy ismét tél van? Nekem éppen olyan jólesik, mint egy vakbélgyulladás. Szabi szerint örüljünk, mert ennél már csak melegebb lesz. Ezt hívják abszolút pozitív hozzáállásnak. Jelentem, engem nem vigasztal. 🙂 (tovább…)

Nem jó!

Ezt én sem értem, hogy csináltam, de itt egy animáció a kutyaetetésről! 🙂

Nem jó! – ezt mondja újabban mindenre Kolos. Hétvégén az öcséméknél jártunk, egyenként kipakolta az tesóm menyasszonyának a ruhatárát, és közben zsörtölődve elmondta, hogy nem jó. Hiába, ezek a mai lányok! Nem tudják, hogyan kell rendesen behajtogatni a ruhákat a szekrénybe! 🙂 A GYŐ, mint olyan, már csak emlék, mint oly sok minden más. Az órák hosszúak, főleg az ilyen latyakos, hideg napokon, de a napok rövidek és gyorsan tovatűnnek. (tovább…)

Vigyázz, kész, tűz, robbanok!

Ma kimozdultam a komfortzónámból, mert manapság az amúgy is kötelező. Igaziból vágytam valami változatosságra. A februári sötét napokból kimenekülni. Messzebb menni, a kerületen kívülre, találkozni más anyákkal, más gyerekekkel. Kolosnak szerintem teljesen megfelel, sőt! az itteni utcázás, elcammogás a játszóig, ott a szokásos hintázás, csúszdázás, mászás, hazafelé autóbámulás. A gyerekeknek valóban nem kellenek különleges programok. Csak mozdulhasson ki a négy fal közül, ez az egyetlen vágya. Itt most rólam volt szó. Gépiesen kántálom a Hinta-palintát, unottan mesélem ezredszer a Boribont (nem is értem, miért), ásítozva ismételgetem, amit a gyerek mond. Ideje volt segíteni magamon, ezért elhurcoltam magunkat a HellóAnyu-ba egy Egyszerűbb gyermekkor témájú beszélgetésre. Ez a hely egy közösségi kávézó anyukáknak és babáknak.    (tovább…)

Ez meg Ez is!

“Ó nátha, nátha! Grippe!

Katarrhusz! Influensz!

Vagy bármi cifra névvel és alakban megjelensz.”

(Arany János)

Szép munka! Mondom, hogy elvan egyedül! Közben készül az ebéd. 🙂

Ramaty az idő, és szinte minden ismerősünk beteg. Még a jógatanár gyereke is, sőt még a baba-mama FittÉvi babája is. Mi viszont nem vagyunk, és most már nem is szeretnénk! Itthon bujkálunk a bacik elől! 🙂 Esik az eső, hosszú idő óta ez az első délelőtt, hogy nem mozdultunk ki itthonról. A tél vége mindig olyan nehéz. (tovább…)

Nyolcfogú bohóc

Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek. Jó napok váltakoznak a kevésbé jókkal.
Régen cudar lelkifurcim volt, ha ambivalens érzéseim voltak a gyerekem iránt. Hogyan érezhetek haragot iránta? Mikor ő még semmit nem csinál direkt, semmiről sem tehet? Én vagyok az anyja, nekem őt mindig szeretnem kell! (tovább…)

Pocsolya

Hisztimaci meglátta először az árnyékát! Vicces, ahogyan megy utána. 🙂

Mióta megtanult GYŐző járni, azóta az akaratereje is új szintre lépett. Először is babakocsiban ülés helyett jár az utcán, ezért az eddig ötperces távot most fél óra alatt tesszük meg. A napokban pedig arra is rájött, hogy akár arra is mehet(ne), amerre kedve szottyan. Ennek amúgy örülök, mert végre többet tudhatok meg arról, hogy őt mi érdekli. Például oda szeretne menni kutyákhoz és az álló autókhoz is, hogy a lámpáikat taperolja. Hogy milyen gyors a fejlődés ebben az időszakban megmutatja az a példa, hogy nagyjából két hete beszélgettünk Szabival arról, hogy milyen mázli, hogy Kolost még nem érdeklik a pocsolyák. Hiszen még gumicsizmája sincsen, és 19-es méretben talán nem is lehet kapni. Majd jövőre! – legyintettünk. Aztán egyik nap megtántorodva, megkövülten nézett maga elé. Követtem a szemsugarát, és bizony egy pocsolyával nézett szembe. (tovább…)

A szoptatás valódi arca

Hat hónapja írtam meg ennek a bejegyzésnek a vázlatát. Akkoriban minden igyekezetünk ellenére sem volt elég a tejem, és Kolosnak egyre több tápszer kellett. Én pedig nem tudtam feladni. Úgy döntöttem, hogy nem fejezem be ezt az írást, mert nem lehet így vége. Ma nyolc hónapos Kolos, öt hónapja anyatejet eszik, és tápot azóta nem látott. Az esélytelenek kategória voltunk minden szempontból. Azért vettem elő mégis ezt a bejegyzést, mert remélem, hogy sok anyukához elér, akik hasonlóan elkeseredettek és csalódottak a szoptatást illetően, mint én voltam. Most, hogy újra olvasom is fojtogat a sírás. Túlzás nélkül állítom, hogy a legnagyobb leckét és küzdelmet az életemben a szoptatás adta. Magam sem gondoltam volna, de sokkal könnyebb volt “elkészíteni lombikkal”, majd világra hozni a babámat, mint táplálni. (tovább…)

1 2 3