Büdös gyerek

Kolos reggel Szabi dezodorát szagolgatva kristálytisztán azt mondta, hogy: BÜDÖS! 🙂 Persze mindig azt játsszuk, hogy megszagoljuk és lebüdösözzük (mármint a dezodort). Aztán pelenkázás közben is folyamatosan büdi -büdit hajtogatott 🙂 Megjegyzem, hogy én gyakran hívom őt kis büdinek, szóval sokat hallotta ezt a szót, nem véletlenül kúszott be az első kimondott szavak közé. Akkor is annyira vicces a szájából!

Elkezdtünk csütörtökönként baba-mama tornára járni. Nem gondoltam volna, hogy bejön majd neki, sokan is vagyunk, a zene is elég hangos, de azért egy próbát megér alapon kipróbáltuk. A zenére ülve rázta magát, aztán jött-ment a terembe, mászott a szőnyegkupacra. Kicsit jön hozzám, együtt tornázunk, majd elmegy játszani, és imádom, ahogyan egy idő után keres a szemével, majd amikor megtalál, kis szeretetteljes mosolyokat küld. Ezekkel levesz a lábamról, de tényleg. Amikor pedig nem olvadok tőle, akkor vicceseket csinál. Tegnap este vacsora közben egyedül akart enni villával. Ez még nem igazán megy neki, és a főtt répát a szája helyett az arcára villázta. Szabival a hasunkat fogtuk a nevetéstől!  Akkor még tetőzte azzal a nevettetést, hogy vágott egy ilyesmi fejet: – Mégis mit röhögtök? Részemről a torna elmegy, a gyakorlatok a jóga után egy kicsit olyanok, mintha egy szépirodalom után ponyvát vennék kézbe, de összességében feldobott a közös mozgás, jókedvem lett tőle, jól telt a napunk utána.

Vót mit röhögni? 🙂

Ha pedig mindez a sok-sok érzelem nem elég egy napra, akkor jön az ijedtség, az aggodalom, amit a büdös gyerek okoz. Mindenre felmászik, most olyan korszaka van, és persze félelemérzet nulla hozzá. Éppen egy álmos reggelem volt, biztos a reakcióidőm sem volt az igazi, és valamin elbambultam. Másodpercek voltak ezek, és félfüllel hallottam, hogy megy a galéria felé. Mire felocsúdtam, hogy megyek vele felmászni ( mint napjában százszor, lábizomedzés pipa), oldalra nézve láttam, hogy fent áll az ötlépcsős galéria tetején!!! Megvétózom azt az állítást, miszerint az idő gyorsan telik. Az a négy lépés, amíg óvatosan ám de gyorsan, miatyánkozva odaértem, az maga volt az örökkévalóság. Amikor pedig felértem vele, kifeküdtem, mint 15 km futás után, és heves szívdobogások közepette majdnem odahánytam az izgalomtól. Ő mindeközben mosolyogva mondta a magáét, és szólongatta odafentről Zongot. Ja amúgy, Joe-nak hívja, ez is elég vicces. Csak azt nem értem, hogy mondja, hogy anya, Joe, de az apját pedig egyszerűen A-nak nevezi vagy sehogy. Pedig imádja, puszilgatja, mutatja, hogy hívjuk fel, nyafog ha elmegy otthonról, és este üdvrivalgással köszönti. Kinek nagy Ő-je, neki nagy A-ja van. Mostanában felkéredzkedik az ölébe, hogy együtt egyenek és nézzenek gyerekdalokat a számítógépen. Van egy állatos könyv is, amit az apjával szeret nézni a legeslegjobban. Ő sokkal élethűbben adja elő az állathangokat (férfiállat :-)) szerintem, ezért lehet.

A héten eddig közepesen sikerül jól ennem. Nemrég fedeztem fel egy rétest az egyik pékségben, ami menthetetlenül finom, ez az egy kifogásom van. Próbálom heti egyre korlátozni a bűnös napok számát, hát ő, hm, idővel menni fog. Most inkább heti három. Nekem a mozgás része mindig könnyebben megy a jó formában levésnek. Két reggel is indítottam zenével, ugrálókötéllel és Szalka Andi gyakorlatokkal. Nagyon jó érzés, hogy reggel kilenckor már túl vagyok az edzésen, este csak nyújtózok jógával vagy meditálok.

Na megyek, vár a matracOM! 🙂 További szép hetet!

Leave a Reply