Búcsú a lakóteleptől

Így néz ki egy lakótelepi fenegyerek! 🙂

Július lett számunkra a találkozások és a búcsú hónapja. Bár közel leszünk a fővároshoz, mégis valamiféle lezárás zajlik az életünkben. Hirtelen fontossá vált mindenhová elmenni, találkozni rég nem látott emberekkel. Mi is fontosan lettünk másoknak, folyamatosan sóhajtozó ismerősök jönnek szembe: – De jó, akkor itt vagytok még! 

Az egyik szemünk örül, a másik hol izgatott, hol fél, sír. Túl az első kitörő izgalmon azt is meg-megemlítjük, hogy mit veszthetünk. Mindketten sajnáljuk a hetedik emeleti, éjszakai kilátást a lakásunkból (és az olcsó, gyors internetet). Kényelmessé is tettük a teraszt, hogy az utolsó hónapban még sokat élvezhessük. Kolos nappal ott pancsol, én pedig este, amikor minden lecsendesül, tücsökciripelésre jógázom a friss levegőn. Hiányozni fognak a jó ismerősök, a megszokott arcok a liftben a megszokott mondatokkal. Az évek alatt lettek bevált üzleteim, például a pékség, ahol a kenyeret veszem, egy másikba a hajbalzsamom, megint máshol a pamutzoknit. A lakótelephez köthető rutinjaink vannak. Amikor reggel útnak indulunk, Kolos először benéz a Vízszerelvényes Szaküzletbe, mert ott izgalmas szalagfüggöny van az ajtón, néha bekukkant a Kutyakozmetikába, meglesni, hogy éppen milyen kutyát nyír Erika néni, és a Fornetti-be, ahol a poga-t (pogácsa) lehet venni. Az ott dolgozók és a szomszédok mindig váltanak vele/velünk pár szót, azt hiszem, hogy ők már a barátai(nk) lettek. Vannak a környéken kedvenc lejtők, ahol élmény leszáguldani motorral, és buckák, melyeket ki kell kerülni, ja nem, amelyekre csak azért is fel kell lépni. 🙂 Igazi lakótelepi fenegyerek lett.

Van egy paneltitkom is, amit csak az itteni folyosófalak tudnak: – Gyakran kézen állok a lenti falnál, míg várok a liftre. Sajna egy alkalommal cipőben álltam kézen, és lett egy kis kosznyom a frissen festett falon. 🙂

Azt hiszem, hogy megtaláltuk a megfelelő albérlőt is, akiknek átadjuk a kulcsot. Nem mondtam még Szabinak sem, mert mindig kigúnyol, amiért azt gondolom, hogy a tárgyaknak is lelkük van, de becsszó a mi lakásunknak nagyon jó energiái vannak. Belaktuk szeretettel és boldogsággal a falakat, és titkon arra vágytam, hogy valaki olyannak adhassuk tovább, akinek szintén erre van szüksége. Szóval az albérlők egy fiatal pár lesz kutyával, akik most kezdik a közös életüket. A mi lakásunkban. Ahogyan mi is kezdtük. Magunkat láttam az izgatott szemükben. Ők is megérezhettek valamit ebből, mert a látogatásuk után írtak egy üzenetet, hogy ebben a lakásban maximálisan el tudják képzelni a közös életüket, és nagyon szeretnének itt lakni.

Kolosnak gyakran mesélek az új házikóról, ahová majd megyünk, a Kolos- szobáról, ahol lesz Kolos- szekrény és Kolos- ágy. Szegénykémnek ha most kellene megemlékezni az eddigi életéről, akkor azt mondaná el, hogy nem volt gyerekszobája. 🙂

Az új házikót is megnéztük újra, át is cuccoltunk egysmást. Most őt is más szemmel láttuk, egy kicsit kisebbnek, régebbinek, koszosabbnak, de nem csüggedünk el, mert ha már egyszer rábólintottunk egységesen, az nem véletlen,  akkor ő a mi házunk, az új otthonunk. Nem akarok félni attól, hogy mi vár ránk, míg olyanná tesszük, amilyenné szeretnénk. Izgalmas, szép feladat, mely előre visz. Jutott már pár belőle, ebbe is készen állunk fejest ugrani!

Minden változás és felfordulás közben pedig nem feledem el, hogy nyár van, az élet pedig tele izgalmas lehetőséggel, melyeket meg szeretnék mutatni a kisfiamnak, és együtt megélni. Azt sem feledem, hogy ez az utolsó olyan nyarunk, amikor én nem dolgozom egyáltalán, és amúgy is már csak tizenhat és fél nyarunk van, amit Kolos is velünk tölt, vagy annyi sem, de abból egy sem lesz pont olyan, mint ez. Most nagyon édes, nagyon fárasztó, és egész nap beszél! Lyukat a hasamba. Ebből adódóan pedig nagyon vicces. Egyik nap hangosan kiabálta a HÉV-en, hogy ANYA SZÉP!, máskor pedig, hogy: – ANYA KUKÁZZUNK! :-). Nem tudom melyiktől pirultam jobban, de mindkettőt belevéstem a füzetbe, amit róla írok. Most pedig felkelt, és engem akar (Yesssss), szóval lépek! 🙂

Leave a Reply