Bóklászás

A kis kanászlegény

Akadnak egészen abszurd percek, órák a napokban. Tegnap álltam a fakanállal és a lakáshiteles mappával a kezemben, pisilnem kellett, Kolos a lábamnál anyázott és Bogyózott (ne nem olyan bogyók, csak Bogyó és Babócát akart nézni), és közben hívott a hitelügyintéző, mert a bank sürgősen követel egy számomra megjegyezhetetlen nevű papírt. Szabit esélytelen elérni, három napja egyetemen van, talán éppen vizsgázik. Szörnyen érzem magam, mert abban az egy órában, amit láttam belőle tegnap este elfelejtettem megkérdezni, hogy miből és pontosan hánykor. Eddig minden vizsgája előtt küldtünk neki szerencsehozó üzeneteket, és a vizsgái alatt itthonról energiákat. Egy pillanatra ránéztem a fakanálra, és azt kérdeztem tőle: – Állj! Vajon tényleg így kell élni? Biztosan megéri? 

Visszatettem a fakanalat a fiókba (szerencsére még tiszta volt 🙂 ), elküldtem az ügyvéd számát a hitelügyintézőnek. Megizentem, hogy a wc-papír kivételével minden más papírért őt csesztesse, aztán leültem és megnéztem a gyermekkel egy “Bogyót” és kimentünk utcázni. Mondhatnám, hogy játszótérre mentünk, de inkább mellé. Kolos felfedező kedvét erősen megcsonkítják a játszótéri kapuk, szóval mi inkább utcázunk, és néha betérünk egyet hintázni vagy homokozni a játszóra. A fő tevékenységünk a bóklászás, de a “kanászlegény” szó jut gyakran eszembe a fiamról. Pedig nem igazán vannak terelgetni való disznók itt a XXI. kerületben, de ahogyan szedi a botokat, a köveket, tesz-vesz, öregemberesen teszi a lábait egymás-után, az olyan kis parasztlegénykés.

Talán viccesen hangzik, de úgy érzem, hogy a Kolossal való bóklászás a legértelmesebb tevékenység a sok-sok más közül. Persze ügyeket intézni, vásárolni, takarítani és főzni időnként kell, de igyekszem a lehető legkevesebbet csinálni belőlük, és amit lehet másra hagyok. Néha azt képzelem, hogy én vagyok az életem úrnője, és van egy csomó beosztottam. Például a sarki kifőzdések a szakácsaim, a hitelügyintéző a tanácsadóm, a mosógép a mosónőm, a palotám negyedik szintjén pedig lakik a dajka, aki szívesen vigyáz Kolosra. Szóval nekem a fő feladatom, hogy a családommal legyek és jógázzak. Na jó, ez ezért nem ilyen egyszerű, hiszen többnyire főzök, de a gondolat, hogy nem kötelező, és időnként dönthetek másképp, az mégis királynői érzés. Egyszer egy siker és motivációs témájú könyvben olvastam, hogy a feladatokat tudni kell szétosztani, és igyekezni kell úgy élni, hogy az életünk nagy részében azt csináljuk, amit szeretünk, vagyis amiben a legjobbak vagyunk. Nem is olyan egyszerű uralkodónak lenni! Nagyjából karácsony óta győzködöm magam, hogy elhívok egy takarítónőt, hogy pucolja ki istenesen végre a lakást, ne csak ahol a papok táncolnak, de nem megy. Pedig Szabinak is tetszett az ötlet, de mégis van az énemnek egy kevésbé királynős része, amelyik azt hiszi, hogy minden jóravaló asszony kitakarítja a saját vackát egymaga.

A homokban

Én most a legeslegjobban Kolossal szeretek felfedezni. Minden napra van valami élmény. Tegnap például csigákat találtunk. Egyet fel is hoztunk, adtunk neki füvet meg vizet, és ebéd közben nézegettük ahogyan csúszkál az dunsztosüveg falán. Délután egy fűnyírós bácsit csodáltunk. A nagy érdeklődésre való tekintettel mindig össze is szedünk új ismerősöket. Ez a bácsi megmutatta, hogy hogyan működik az utcai, titkos kerti csap és Kolos is nyitogathatta. Sőt egy baltával nagy fakarót vert a földbe, és amikor színpadiasan feltekerte a hosszabbítót az állványra, az igazán kiverte Kolosnál a biztosítékot! Ámult, húzott oda engem és magyarázott folyamatosan. Amikor pedig egy padon ültünk, Kolos, Zong és én, úgy éreztem, hogy a fiam nem csak elkanászosodott de meg is nőtt. Miközben mákos muffint ettünk egészen komolyan meg tudtam vele beszélni, hogy Zong nem szereti a muffint, a kenyeret, a kakaót, sem a kekszet. Zong a husit szereti.

Kerticsap-szerelés

Sokat vagyunk kint, bóklászunk estig, vagy amíg Kolos bírja. Úgy érzem, hogy erre van a legnagyobb szüksége, illetve a kihívásokra és a sikerekre. Tegnap megtanult egyedül lecsúszni a csúszdán, azelőtt felülni egyedül a forgós hintára, felállni a homokozóban, kibújni a kosárpálya kerítése alatt. Meg kellett szoknom, hogy nem kell mindig a segítségem. Hagyjam és biztassam, hogy minden napra jusson egy siker. Nem tudom, hogy ez a fiúk kiváltsága-e, de Kolost a kihívások mozgatják. A gyerekekkel való kisebb konfliktusait is hagyom maguktól rendeződni. Sokkal többször rendeződik is, mint gondoltam volna. Tényleg új élmény és tanulás számomra, hogy ne ugorjak oda minden történésre, de mindig legyek résen, ha viszont ugrani kell. Egészen messze merészkedik tőlem, persze ha elfárad, akkor rajtam csüng.

Aztán este hétkor, amikor igyekeztünk befelé. megjelent Szabi. Korábban végzett a suliban! Micsoda meglepetés! Majdnem elsírtam magam. Bár nagyon szép feladat Kolossal együtt felfedezni a bennem lévő gyermeket, de a bennem élő felnőtt teljesen elmagányosodik ezeken az egyetemi napokon. “Elférjetlenedve” érzem magam, és mindennél jobban esik egy támogató ölelés, a felnőtt szó, akinek elmesélhetem a sok-sok élményt, és aki megerősít, hogy jól csinálom.

Szép hétvégét! 🙂

 

 

 

Leave a Reply